Martos, Marco: Naranjita

Los que nunca se darán cuenta de nada
los animalitos
                que coleccionan diplomas
para tener donde caerse muertos,
las buenas gentes
               de la tierra
te tienen en un marco,
                en lo más alto
de la sala.
   Mientras algo se va ajando,
una voz cascada
   recuerda los mejores años,
los paseos en bote en la laguna de la Cabaña,
o los paseos un poco más largos hacia los arenales
del norte o del sur,
   o las subidas a las montañas
por donde pasa el ferrocarril más alto del mundo.
Pequeñas audacias.
                Viajes emprendidos nunca.
La pena y lo que no es la pena,
   todo es pena para mí,
ayer penaba por verte,
   hoy peno porque te vi.
Dame un poco de aguardiente para poder seguir,
ojos bonitos, no llores, niñita haz como yo.
Todo lo presides
   con tus ojos clavados
           en lo más alto
de la sala,
   estás con los ojos cerrados,
          durmiéndote
en los oscuros festejos.
   Mira cómo baila el gordo Manuel,
mira cómo quema el gordo Oswaldo,
   mira cómo quema mis pobres poemas,
no te duermas naranjita, no te duermas,
mírala que linda viene mírala que linda va
la revolución cubana que no da un paso atrás,
y si pasas por palacio y si ves al cardenal,
me le dices que hoy ponga bomba,
porque si lo cogemos, lo vamo a fusilá,
mare mare mare está cantando
más vale vivir de pie que vivir de rodillas,
                 ay Carmela,
mira cómo quema el gordo Oswaldo,
   mira cómo quema mis pobres poemas,
baila baila, abre los ojos, no te duermas
cuando conmigo bailas,
contéstame cuando te hable,
                 contéstame,
                 despiértate naranjita,
mira cadáveres de muchachas deslizándose suavemente
por el Leteo,
                 vámonos lejos, oh musa,
canta la cólera del Pélida Aquileo,
                 cólera
que precipitó en el Hades a numerosos héroes,
Odiseo fecundo en ardides,
   tente y haz que termine
esta lucha,
   este combate igualmente funesto para todos.
Vámonos a sembrar las montañas,
vamos a sembrar trigo vamos a separar la cizaña,
atos y garabatos vámonos,
               este aire no me gusta,
               que no me gusta,
               que no me gusta,
               que no quiero ver la falta de carne
               en mi mesa,
               no, no quiero ver,
el pescado está podrido,
esta agua contiene tifus,
se muere mi niña,
se me muere,
             vámonos a la ciudad
             a la gran ciudad,
   vámonos a la jungla de cemento,
vámonos cuervo, vámonos,
no mires allí,
no mires,
ven temprano, bendice a tus semejantes, alquila casa,
alquila comida, alquila luz, agua, baja policía,
alquila medicinas, consultas, ropa ¿sabes que ahora
alquilan ropa? a plazos ¿te imaginas? paga lavadora,
paga a Sears, paga pasajes, periódicos, paga imprevistos.
Un beso tuyo no me cuesta nada, si pago todo.
Los que nunca se darán cuenta de nada,
los animalitos
              que coleccionan diplomas
para tener donde caerse muertos,
las buenas gentes
                           de la tierra
te tienen en un marco, en lo más alto
             de la sala.
Como buena gente de la tierra
te tengo en lo más alto
de la sala,
te he dibujado en aluminio,
para que no te herrumbres,
para que siempre seas hermosa,
para que cuando te mire seas hermosa
como en el primer instante cuando te vi
caminando.

Ők, akik sohasem tudják, hány hét a világ,
a kis állatok,
              akik diplomákat gyűjtenek,
hogy legyen majd hol megdögölniük,
a rendes emberek
               itt e földön,
ott tartanak keretbe zárva
               a szalon legszebbik falán, a
díszhelyen.
   És miközben valami lassan rothad,
recsegő hangon valaki
   emlékét idézi jobb napoknak,
a Kunyhó-tavi sétacsónakázást,
vagy a kissé hosszabb sétákat a déli (északi)
tengerpartra,
   vagy a kirándulásokat fel a hegynek,
ahol a világ legmagasabb vasútja fut.
Micsoda merész tettek!
           Az utazások. (A csak tervezettek.)
A bánkódás, meg ami nem is az,
   énnekem minden bánat,
tegnap azért bánkódtam, mert nem láttalak,
   ma azért bánkódom, mert látlak.
Adj egy kis pálinkát, hogy folytatni tudjam,
szép szemű, ne sírj, kicsi lány, tégy, ahogy én.
Odaföntről elnököl mindenek
   felett szögre akasztott szemed
        a szalon legszebbik falán, a
díszhelyen,
   a szemed le van hunyva,
        alszol talán a
sötét ünnepélyeken.
   Nézd, hogy táncol a kövér Manuel,
nézd, hogy éget a kövér Oswaldo,
   nézd, hogy égeti szegény verseimet,
ne aludj el, narancsocska, ne aludj el.
Nézd csak, mi szépen jön, nézd csak, mi kecsesen
járkál a kubai forradalom, amely egy lépést sem hátrál,
és ha a palotában járva a bíborost látnád,
mondd meg neki, üzenem, ma ne rakjon bombát,
mert ha elkapjuk, le is puffantjuk,
anyám, édesanyám, száll, csak száll az ének, inkább
pusztuljunk el állva, mint hogy térden csúszva éljünk,
                     aj, Carmela,*
nézd a kövér Oswaldo, hogy éget,
   nézd, hogy égeti szegény verseimet,
táncolj, táncolj, el ne aludj, nyisd ki szemed,
mikor velem táncolsz,
felelj, hogyha szólok hozzád,
             felelj, felelj,
             ébredj fel, narancsocska,
nézd, könnyeden siklanak a leányok hullái
a Léthe vizén,
       menjünk innen messze, ó múzsa,
harsogd a péleida Akhilleusz haragját,
       a haragot,
amely annyi hőst a Hádeszbe taszított,
leleményes Odüsszeusz,
   állj csak meg, és tovább ne fuss,
tedd, hogy szűnjön végre ez a harc,
   ez a mindenkinek gyászos küzdelem.
Menjünk, tegyük termővé a hegyeket,
menjünk, vessünk búzát, gyomláljuk a konkolyt,
a köntörfalazást, menjünk,
       mert ezt a levegőt én nem szeretem,
       de nem szeretem,
       de nem szeretem,
       nem akarom látni, hogy nincs hús
       az asztalomon,
       nem akarom látni se, nem,
hogy büdös és rothadt a hal is,
tífusszal fertőzött a víz,
itt hal meg előttem a párom,
itt hal meg nekem.
       Menjünk a városba,
       a nagyvárosba,
   szökjünk a beton-dzsungelbe,
menjünk, holló, menjünk,
oda ne nézz,
ne nézd,
korán gyere, áldd meg a hozzád hasonlókat, bérelj házat,
bérelj ennivalót, bérelj villanyt, vizet, fizess lakbért,
fizess orvost, patikát, bérelj ruhát, tudod, hogy ma már
ruhát is adnak bérbe, részletre, hitted volna?, fizesd a mosógépet,
fizesd az áruházat, fizesd a vonatjegyet, újságot, fizesd a váratlan kiadásokat.
Egyetlen csókod ingyen lesz nekem, ha mindent kifizetek.
Ők, akik sohasem tudják, hány hét a világ,
a kis állatok,
            akik diplomákat gyűjtenek,
hogy legyen majd hol megdögölniük,
a rendes emberek
                          itt e földön,
ott tartanak keretbe zárva a szalon legszebbik
falán, a
           díszhelyen.
Mint rendes ember itt e földön
ott tartalak téged én
a szalon falának díszhelyén,
aluminiumba rajzoltalak,
hogy meg ne rozsdásodj,
hogy mindig gyönyörű légy,
hogy valahányszor rád nézek, olyan gyönyörű légy,
mint az első percben, hogy megláttalak,
és jöttél felém.
 
 
* ¡Ay Carmela! A spanyol polgárháborúban a köztársasági csapatok híres dala.