Meléndez Valdés, Juan: Hasztalan menekvés (La fuga inútil in Hungarian)

Tímido corzo, de cruel acero

el regalado pecho traspasado,

ya el seno de la hierba emponzoñado,

por demás huye del veloz montero;

en vano busca el agua y el ligero

cuerpo revuelve hacia el doliente lado;

cayó y se agita, y lanza congojado

la vida en un bramido lastimero.

Así la flecha al corazón clavada,

huyo en vano la muerte, revolviendo

el ánima a mil partes dolorida;

crece el veneno, y de la sangre helada

se va el herido corazón cubriendo,

y el fin se llega de mi triste vida.

Mint félénk őzünő, mikor kegyetlen

acél hasít gyönyörűszép szügyébe,

mellét a gaz mocskosra fente-tépte,

a gyors vadász elől hiába rebben,

hiába fürkész vízért, földre verten

fordul a karcsu test fájó felére,

vergődik és siralmas hördülésbe

fullad élete végső kín-keservben –

így senyveszt a nyíl, mely szívembe mélyed,

a halál elől hiába futottam.

lelkem ezer seb, rángó gyötrelem,

sajgó, dermedt szívemben nő a méreg,

elhal szívem az alvadt vérburokban:

így ér véget szomoru életem.