Morales, Rafael: Soneto triste para mi última chaqueta
Soneto triste para mi última chaqueta (Spanish)Esta tibia chaqueta rumorosa que mi cuerpo recoge entre su lana, se quedará colgada una mañana, se quedará vacía y silenciosa.
Su delicada tela perezosa cobijará una sombra fría y vana, cobijará una ausencia, una lejana memoria de la vida presurosa.
Conmigo no vendrá, que habré partido, y entre su mansa lana entretejida tan sólo dejaré mi propio olvido.
Donde alentara la gozosa vida, no alentará ni el más pequeño ruido, sólo una helada sombra dolorida.
|
Szomorú szonett utolsó zakómhoz (Hungarian)Pompás zakóm, mely szinte testemmé lett, e suhogós, kedélyes gyapjúvászon, lógva marad egy szép napon vállfámon, ott marad majd, a süket csöndbe réved.
A finom szövésű, kényelmes méret hűs, árnyas üreget formál magából, hiányt raktároz majd, ha csupán távol emlék lesz már a sürgő-forgó élet.
Nem tart velem, honnan nem térek vissza, és szelíd szövetébe beleszőve hűlt helyemet hagyom csak, mást aligha.
Hol víg élet vonzotta levegőre, majd még oly kis ricsaj sem bátorítja, csak fájó, jeges árny lesz álma őre.
|