Neruda, Pablo: En ti la tierra

Pequeña
rosa,
rosa pequeña,
a veces,
diminuta y desnuda,
parece
que en una mano mía
cabes,
que así voy a cerrarte
y a llevarte a mi boca,
pero
de pronto
mis pies tocan tus pies y mi boca tus labios,
has crecido,
suben tus hombros como dos colinas,
tus pechos se pasean por mi pecho,
mi brazo alcanza apenas a rodear la delgada
línea de luna nueva que tiene tu cintura:
en el amor como agua de mar te has desatado:
mido apenas los ojos más extensos del cielo
y me inclino a tu boca para besar la tierra.

Kicsinyke
rózsa,
kicsi rózsa,
néha
csöppnyi és pőre,
mintha
egyik kezembe
beleférnél,
és kezembe zárva
emelnélek ajkaimhoz,
hanem
hirtelen
lábam lábadhoz ér és ajkadhoz a szám,
megnőttél,
mint két domb, emelkedik a vállad,
melled végigcirógatja mellem,
karom épp körülfogja karcsú
újhold-vonalát derekadnak:
a szerelemben mint a tenger vize kiáradsz,
felmérem az ég kitágult nagy szemét,
s ajkadra hajolok, hogy csókoljam a földet.