This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Neruda, Pablo: Poema 8

Portre of Neruda, Pablo

Poema 8 (Spanish)

Abeja blanca zumbas -ebria de miel- en mi alma

y te tuerces en lentas espirales de humo.

 

Soy el desesperado, la palabra sin ecos,

el que lo perdió todo, y el que todo lo tuvo.

 

Ultima amarra, cruje en ti mi ansiedad última.

En mi tierra desierta eres la última rosa.

 

Ah silenciosa!

 

Cierra tus ojos profundos. Allí aletea la noche.

Ah desnuda tu cuerpo de estatua temerosa.

 

Tienes ojos profundos donde la noche alea.

Frescos brazos de flor y regazo de rosa.

 

Se parecen tus senos a los caracoles blancos.

Ha venido a dormirse en tu vientre una mariposa de sombra.

 

Ah silenciosa!

 

He aquí la soledad de donde estás ausente.

Llueve. El viento del mar caza errantes gaviotas.

 

El agua anda descalza por las calles mojadas.

De aquel árbol se quejan, como enfermos, las hojas.

 

Abeja blanca, ausente, aún zumbas en mi alma.

Revives en el tiempo, delgada y silenciosa.

 

Ah silenciosa!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.amediavoz.com

Vers 8 (Hungarian)

Méztől ittas fehér méh, lelkemben egyre zümmögsz,

s lassú füstkarikákban kanyarogva keringsz fenn.

 

Reményvesztett szerelmes vagyok, visszhangtalan szó,

vagyok hajdani gazdag, kinek semmije nincsen.

 

Végső kötél, szorongó vágy végső reccsenése,

a végső rózsaszál vagy földem sivár ugarján.

 

Ó, hallgatag lány!

 

Hunyd be sötét szemed most, hol az éj szárnya verdes.

Vetkőzz le, szűzi szobrát testednek kitakarván.

 

Koromsötét szemedben az éj próbálja szárnyát.

Két karod friss virágszál, s az öled rózsahalvány.

 

Fehérlő kebleid mint hófehér csigaházak.

Homály lepkéje szunnyad hasadnak gyenge halmán.

 

Ó, hallgatag lány!

 

A tenger szele kóbor sirályokra vadászik.

Esik... Ahol te nem vagy, magányosság szakad rám.

 

Víz járja be mezítláb az eső-mosta utcát.

Beteg módjára sóhajt a lomb a fiatal fán.

 

Újra élsz az időben, karcsú és szótlan vagy.

Úgy zümmögsz, mint fehér méh, lelkemben néhanapján.

 

Ó, hallgatag lány!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://blog.xfree.hu/myblog.tvn

minimap