Otero, Blas de: Aceñas

Me pongo la palabra en plena boca
y digo: Compañeros. Es hermoso
oír las sílabas que os nombran,
hoy que estoy (dilo en voz muy baja) solo.
 
…Es hermoso oír la ronda
de las letras, en torno
a la palabra abrazadora: C-o-m-p-a-
ñ-e-r-o-s. Es como un sol sonoro.
 
El Duero. Las aceñas de Zamora.
El cielo luminosamente rojo.
Compañeros. Escribo de memoria
lo que tuve delante de los ojos.

Kitátott, teli számban forgatom ma
s mondom a szót: Compañeros. És oly szép
hallani, mint bomlik szét szótagokra,
ma, hogy (bár halkan mondd csak) magam volnék.
 
Szép hallani, amint ropja, kopogva
táncolja körül a tíz betű karban
az összefogó, ölelő szót: C-o-m-p-a-
ñ-e-r-o-s. S az mint egy nap, mely csupa dallam.
 
A Duero. Zamora. Vízimalmok.
Rikolt az ég fényes vörös sugárban.
Compañeros. Emlékezetből vallok
arról, amit a két szememmel láttam.