Otero, Blas de: Fidelidad

Creo en el hombre. He visto
espaldas astilladas a trallazos,
almas cegadas avanzando a brincos
(españas a caballo
del dolor y del hambre). Y he creído.
 
Creo en la paz. He visto
altas estrellas, llameantes ámbitos
amanecientes, incendiando ríos
hondos, caudal humano
hacia otra luz: he visto y he creído.
 
Creo en ti, patria. Digo
lo que he visto: relámpagos
de rabia, amor en frío, y un cuchillo
chillando, haciéndose pedazos
de pan: aunque hoy hay sólo sombra, he visto
y he creído.

Hiszem az embert. Hiszen
igaz, láttam elég szilánkká hasadt hátat,
vak lelkeket ügetni éhesen
a gyötrelem gebéjén, láttam én hazámat,
a szétziláltat... És mégis hiszem.
 
Hiszem a békét. Hiszen
igaz, láttam magas csillagokat, a pirkadásnak
égő tornácait, amint a mély vizen,
a más fényt vágyó medreken tűzvészük szerteárad.
Láttam - s mégis hiszem.
 
Hiszlek, hazám. Igen:
láttam düh villámát, amint alácsap,
láttam fagyott szerelmet, élesen
rikoltó kést, kenyérdarabra váltat;
bár árny takarja, sötét árny hazámat,
láttam, s hiszem.