Otero, Blas de: Un vaso en la brisa

Calvario como el mío pocos he visto. Ven,
asómate a esta ventana.
Para qué voy a escribir lo que ha ocurrido.
El tiempo todo lo aclara.
 
Para qué hablar de este hombre cuando hay tantos que esperan
(españahogándose) un poco de luz, nada
más, un vaso de luz
que apague la sed de sus almas.
 
Lo mejor será que me someta a la tempestad,
todo tiene su término, mañana
por la mañana hará sol
y podré salir al campo. Mientras el río pasa.
 
No esperéis que me dé por vencido.
Es mucho lo que tengo apostado a esa carta.
Malditos sean los que se ensañaron
en mi silencio con sus palabras.
 
Yo ofrezco mi vida a los dioses
que habitan el país de la esperanza
y me inclino a la tierra y acepto
la brisa que agita levemente esta página...

Ily kálváriát, mint az enyém, aligha látni. Jöjj,
könyökölj szobám ablakába.
Minek írnám meg, ami történt?
Mindenre rásüt az idő világa.
 
Minek erről az emberről szólni, mikor annyian lesnek
(hispániárbafúlók) kis fényt, semmi mást, a
fény kelyhét, amitől
megszűnik lelkük szomjúsága?
 
Az lesz a legjobb, ha tűröm a vihart,
hiszen elmúlik minden; pirkadásra
kisüt a nap, s kimehetek
a rétre, nézni, hogy fut a folyónak árja.
 
Ne várjátok, hogy megadom magam.
Sokat tettem reá, hát mindenem e kártya.
Átok reájuk, kik szavukkal törtek
némaságom megszentelt honába.
 
Így élek, életemet a reménység
isteneinek kegyébe ajánlva,
s meghajolván, elfogadom a szellőt,
mely ezt a lapot könnyedén zilálja...