Plácido, Gabriel de la Concepción Valdés: Az ananász virága (La flor de la piña in Hungarian)
|
La flor de la piña (Spanish)La fruta más bella Que nace en las Indias, La más estimada De cuantos la miran, Es la piña dulce Que el néctar nos brinda Más grato y sabroso Que aquel que en la antigua Edad saborearon Deidades olimpias: Pero es más preciosa La flor de la piña.
Cuando sobre el tallo Preséntase erguida, De verde corona La testa ceñida, Proclámala reina La feraz campiña, Salúdala el alba De perlas con risa, Favonio la besa, Y el astro del día Contempla extasiado La flor de la piña.
Como si tejiéseis Una canastilla De juncos al sesgo Formando una pira; Y en cada distancia Que aljófar simila Un rubí pusiérais Fingiendo conchitas, De aquellas pequeñas Que el mar dá en su orilla, Así se presenta Con flores la piña.
Ella es emblema De la infancia viva, Fecunda en su tronco Feraz en sus guias; Y como le suelen Nacer a las niñas Amantes deseos Mas bien por la vista Así porque quede La imagen cumplida Brota por los ojos La flor de la piña.
|
Az ananász virága (Hungarian)Legszebbik gyümölcse messze Indiáknak, nála becsesebbet senki sem találhat; ananásznak hívják, csorduló nektárja jobb is, ízesebb is, mint mit hajdanába olümposzi isten tölthetett kupába; százszor ékesebb az ananász virága.
Hogyha szembetűnik karcsú száron állva, s fején koszorúként leng zöld koronája, királynő gyanánt a vad mező imádja; őt köszönti hajnal gyöngyös kacagása, csókolgatja szellő, s napsugár csodálja ámulón, mi szép az ananász virága.
Mintha volna sásból font kicsiny kosárka, szála úgy keresztbe szőve, mint a máglya; mint füzérbe gyűjtött gyöngyszemek rakása, mint tüzes rubinttal ékes ritka, drága, tengermély-vetette kagylók garmadája, úgy ragyog reánk az ananász virága.
Mindörökre jelkép ő az ifjúságra, gazdag venyigéje, termő sűrű szára, s hogy a teljes képnek ne légyen hibája: mint az érzelemre lobbanó leányka szívre-szemre kedves szűz szerelmi vágya, úgy tüzel felénk az ananász virága.
|