This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Rodríguez, Claudio: Felföldi város (Ciudad de meseta in Hungarian)

Portre of Rodríguez, Claudio

Ciudad de meseta (Spanish)

Como por estos sitio

tan sano aire no hay, pero no vengo

a curarme de nada.

Vengo a saber qué hazaña

vibra en la luz, qué rebelión oscura

nos arrasa hoy la vida.

Aquí ya no hay banderas,

ni murallas, ni torres, como si ahora

pudiera todo resistir el ímpetu

de la tierra, el saqueo

del cielo. Y se nos barre

la vista, es nuestro cuerpo

mercado franco, nuestra voz vivienda

y el amor y los años

puertas para uno y para mil que entrasen.

Sí, tan sin suelo siempre

cuando hoy andamos por las viejas calles

el talón se nos tiñe

de uva nueva, y oímos

desbordar bien sé qué aguas

el rumoroso cauce del oído.

 

Es la alianza: este aire

montaraz, con tensión de compañía.

y a saber qué distancia

hay de hombre a hombre, de una vida a otra,

qué planetaria dimensión separa

dos latidos, qué inmensa lejanía

hay entre dos miradas

o de la boca al beso.

¿Para qué tantos planos

sórdidos, de ciudades bien trazadas

junto a ríos, fundadas

en la separación, en el orgullo

roquero?

Jamás casas: barracas,

jamás calles: trincheras,

jamás jornal: soldada.

¿De qué ha servido tanta

plaza fuerte, hondo foso, recia almena,

amurallado cerco?

El temor, la defensa,

el interés y la venganza, el odio,

la soledad: he aquí lo que nos hizo

vivir en vecindad, no en compañía.

Tal es la cruel escena

que nos dejaron por herencia. Entonces,

¿cómo fortificar aquí la vida

si ella es solo alianza?

 

Heme ante tus murallas,

fronteriza ciudad a la que siempre

el cielo sin cesar desasosiega.

Vieja ambición que ahora

solo admira el turista o el arqueólogo

o quien gusta de timbre y blasones.

Esto no es un monumento

nacional, sino luz de alta planicie,

aire fresco que riega el pulmón árido

y lo ensancha, y lo hace

total entrega renovada, patria

a campo abierto. Aquí o hay costas, mares,

norte ni sur: aquí todo es materia

de cosecha. Y si dentro

de poco llega la hora de la ida

adiós al fuerte anillo

de aire y oro de alianza, adiós al cerro

que no es baluarte, sino compañía,

adiós a tantos hombres

hasta hoy sin rescate. Porque todo

se rinde en derredor y no hay fronteras,

ni distancia, ni historia.

Solo el voraz espacio y el relente de octubre

sobre estos altos campos

de nuestra tierra.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://elversoysureverso.blogspot.hu

Felföldi város (Hungarian)

Bármily jó is e helynek

friss levegője, én nem azért jöttem,

hogy magamat kúráljam.

Jöttem látni, miféle

hőstettől reng a lég, mi lázadástól

pusztul nálunk az élet.

Nincsenek itt már zászlók,

sem várfalak, sem bástyák; mintha most már

minden képes volna megállni szemben

a földdel, zsákmányéhes

éggel. S vizslat a szemlész

minket, szabad piac itt a

testünk, hangunk lakóház,

s a szerelem s az évek

kitárt kapuk boldog-boldogtalannak.

Talajtalanul mindig,

s mikor most az ódon utcákat járjuk,

új szőlő szeme festi

sarkunk színesre, s halljuk

ki tudja, mily vizeknek

kiáradását morajos medrükből.

 

Szövetség ez: a hegység

levegője, feszült társas viszonyban.

S tudnivaló, mily távol

ember az embertől, élet a léttől,

mily bolygóközi távolság választ el

két szívverést, mily mérhetetlen messzi

egymástól két tekintet

avagy a száj a csóktól.

Mi végre annyi csúfos

tervezet, jól kifundált városokra

folyók mellett, mindentől

elkerítve, fennhéjázó szikláknak

tetőin?

Sosem házak: kaszárnyák,

sosem utcák: lőárkok,

sosem napszám: zsoldosztás.

Mire szolgált temérdek

erősség, mély árok, vaskos oromzat,

fölfalazott körbástya?

A félelem, a védés,

az érdek és a bosszú, a gyűlölség,

a magány: ím, ezek tették, hogy éltünk

szomszédságban mással, s nem társaságban.

Ily barbár az a színhely,

amit örökségül nyertünk. Akkor hát

az életet itt hogy s mint erődítsük,

ha puszta szövetség csak?

 

Ím, falaidnál állok,

határváros, amelyet szakadatlan

nyugtalanít az ég, háborgat folyton.

Vén nagyratörő, most már

csak a turista csodál, vagy a régész,

vagy aki címerpajzsban leli kedvét.

Nemzeti emlék ez?

Nem. Csupán a vén felföldnek

fényes pontja, friss lég,

ami árad szikkadt tüdőbe,

tágítja, s teljes fölújítást végez,

sík mezős haza. Itt nincs part, nincs tenger,

Dél vagy Észak; itt minden aratásra

vár. És ha kisvártatva

az eltávozásnak órája üt majd,

isten hozzád körgyűrű,

szövetség kincse, isten hozzád dombhát,

nem védbástya vagy te, csupán társashely,

isten hozzád sok ember,

váltságdíj nélkül máig. Merthogy minden

lenyugszik körben, s nincsenek határok,

nincs távolság, történet.

Csak mohó tér s októberi estharmat

e vénséges mezőin

szülőföldünknek.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap