Rojas, Waldo: Ablak (Ventana in Hungarian)

La luz que a manos llenas ha entrado en este cuarto
no podria volver sobre sus pasos
ni siquiera a una voz de mando inapelable del Sol,
el Anciano Señor de Toda Luz.
Permanecera con nosotros largas horas, Iiquidamente quieta,
inamovible en el sitio de costumbre y sera un mueble más
en esta pieza de Recién Desposados
donde el día transcurre a través de los vidrios que se entibian
en la medida del amanecer de cada día.
El sol si que se pone en nuestros dominios
enmarcados por muros desiguales:
lo que hay de cierto en esta luz es ella misma
Para mayor realidad, ahi la ventana
Los vidrios lo presienten en la irrealidad de su contacto
mientras la luz hace visible el aire
por la contextura del polvo,
por el volumen del día que se deja llevar
lleno de ruidos
hacia el cuarto.
Hasta entonces ajeno reverso de un espejo.

Ez a fény, amely csordultig telt kézzel lépett a szobába,
nem fordulhatna vissza léptei nyomán,
még ha maga a nap, minden fények Ős Ura,
szólitaná is kérlelhetetlen parancsszavával:
hosszú órákig itt marad velünk, folyékony nyugalomban,
szinte kimoccanthatatlanul szokott helyéről, mintha bútor
volna ő is az ifjú házasok szobájában, itt,
ahol a nappal becsurran a meglangyosodó üvegen át
a mindennapos pirkadat mértéke szerint.
Bizony, befészkeli magát a nap birodalmunkba, melyet
négy fal határol egyenlőtlenül,
ahogy naponta újra változnak rajta az árnyak.
Ebben a fényben egy biztos csupán: maga a fény.
Az árnyékból kihasított csíkok és nem az önnön
némaságukba zárt árnyak.
A fénynél csak az ablak valóságosabb
s az aszkétikus merevségükben
mindig óvatlan üvegtáblák
meg is érzik előre
anyagtalan érintését,
miközben a fény láthatóvá teszi a por szőttesét.