Salinas, Pedro: Pasajero apresuardo

Ciudad, ¿te he visto o no?
la noche era una prisa
por salir de la noche.
Tú al paso me ofreciste
gracias vagas, en vano.
Aquella catedral
que disparaba piedras
a la niebla...No sé
qué agua turbia, raptora
de luces a los puentes.
Inaccesibles entre
su guardia de cristales
perla, flor o pintura,
corazón de las tiendas.
Y hubo una pantorrilla
tersa en la media fina,
cuando el asfalto ofrece
sucio azogue a las nubes.

Láttalak volna, város?
Egyetlen rohanás volt
ez az éj: ki az éjből.
Felkínáltad homályos
szépségeid, hiába.
Székesegyházadat,
amely kőtömböket lőtt
a ködbe... Valami
hídlámpa-fényt elorzó,
bizonytalan vizet.
Túl messze volt, üveg,
gyöngyök, képek s virágok
biztos őrizetében,
szíve az üzleteknek.
S villant egy nő selyem-
harisnyás karcsú lába,
míg a felhőkre piszkos
higanyfényt szórt a járda.