Salinas, Pedro: Tránsito

¡Qué princesa final-la última hoja
de otoño- pasa por en medio, lenta,
de la ancha calle sola!
Rubia, desheredada, morganática
esposa del gorrión. Presentan armas,
inútiles aceros, ramas secas,
dobles filas de árboles, la guardia.
¡Adiós!
Las encendidas iluminaciones
urbanas a su muerte paraísos
eléctricos ofrecen, blancos campos
elíseos. ¡Arriba!
El viento, su destino, ya la sube,
alma, al cielo.
¡Adiós! Invierno, ¡qué anarquía!, invierno.
Las dinastías verdes
cumpliendo trasatlánticos destierros,
esperan
abril, clarín, restauración segura.

Búcsúzó hercegnő az őszi végső
levél, míg lassan távozik magányos,
széles út közepén ő.
Szőke párja - száműzött, rángjavesztett –
a verébnek. Fegyverrel tisztelegnek
tehetetlen kertrácsok, száraz ágak,
kétoldalt a fasor, a gárdaezred.
Agyő!
A kigyúló városi lámpafények
elektromos mennyországot kínálnak
neki, Elysium hónál fehérebb
mezőit. Fölfelé csak!
Végzete, a szél, máris felragadja
lelkét az égbe.
Agyő! Züllik az ősz anarchiába, télbe!
A zöld dinasztiák
tengeren túl, száműzetésben élve,
tavaszra várnak,
kürtszóra, gyors restaurációra.