This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

San Juan de la Cruz: A lélek éneke (Cántico espiritual in Hungarian)

Portre of San Juan de la Cruz
Portre of Takács Zsuzsa (Zsuzsanna)

Back to the translator

Cántico espiritual (Spanish)

Esposa

¿Adónde te escondiste,

Amado, y me dejaste con gemido?

Como el ciervo huiste

habiéndome herido;

salí tras ti clamando, y eras ido.

 

Pastores, los que fuerdes

allá por las majadas al otero,

si por ventura vierdes

aquél que yo más quiero,

decidle que adolezco, peno y muero.

 

Buscando mis amores,

iré por esos montes y riberas;

ni cogeré las flores,

ni temeré las fieras,

y pasaré los fuertes y fronteras.

 

Pregunta a las criaturas

¡Oh bosques y espesuras,

plantadas por la mano del Amado!

¡Oh prado de verduras,

de flores esmaltado!,

decid si por vosotros ha pasado.

 

Respuesta de las criaturas

Mil gracias derramando

pasó por estos sotos con presura,

y, yéndolos mirando,

con sola su figura

vestidos los dejó de hermosura.

 

Esposa

¡Ay!, ¿quién podrá sanarme?

Acaba de entregarte ya de vero;

no quieras emviarme

de hoy más ya mensajero

que no saben decirme lo que quiero.

 

Y todos cuantos vagan

de ti me van mil gracias refiriendo,

y todos más me llagan,

y déjame muriendo

un no sé qué que quedan balbuciendo.

 

Mas, ¿cómo perseveras,

¡oh, vida!, no viviendo donde vives,

y haciendo porque mueras

las flechas que recibes

de lo que del Amado en ti concibes?

 

¿Por qué, pues has llagado

aqueste corazón, no le sanaste?

Y pues me le has robado,

¿por qué así le dejaste,

y no tomas el robo que robaste?

 

Apaga mis enojos,

pues que ninguno basta a deshacellos,

y véante mis ojos,

pues eres lumbre dellos,

y sólo para ti quiero tenellos.

 

¡Oh cristalina fuente,

si en esos tus semblantes plateados

formases de repente

los ojos deseados

que tengo en mis entrañas dibujados!

 

¡Apártalos, Amado,

que voy de vuelo!

 

Esposo

Vuélvete, paloma,

que el ciervo vulnerado

por el otero asoma

al aire de tu vuelo, y fresco toma.

 

Esposa

Mi Amado, las montañas,

los valles solitarios nemorosos,

las ínsulas extrañas,

los ríos sonorosos,

el silbo de los aires amorosos,

 

la noche sosegada

en par de los levantes de la aurora,

la música callada,

la soledad sonora,

la cena que recrea y enamora.

 

Nuestro lecho florido,

de cuevas de leones enlazado,

en púrpura tendido,

de paz edificado,

de mil escudos de oro coronado.

 

A zaga de tu huella,

las jóvenes discurren el camino,

al toque de centella,

al adobado vino,

emisiones de bálsamo divino.

 

En la interior bodega

de mi Amado bebí y, cuando salía

por toda aquesta vega,

ya cosa no sabía,

y el ganado perdí que antes seguía.

 

Allí me dio su pecho,

allí me enseñó ciencia muy sabrosa,

y yo le di de hecho

a mí, sin dejar cosa;

allí le prometí de ser su esposa.

 

Mi alma se ha empleado,

y todo mi caudal, en su servicio;

ya no guardo ganado,

ni ya tengo otro oficio,

que ya solo en amar es mi ejercicio.

 

Pues ya sin el ejido

de hoy más no fuere vista ni hallada,

diréis que me he perdido

que andando enamorada,

me hice perdidiza, y fui ganada.

 

De flores y esmeraldas,

en las frescas mañanas escogidas,

haremos las guirnaldas,

en tu amor florecidas,

y en un cabello mío entretejidas.

 

En solo aquel cabello

que en mi cuello volar consideraste,

mirástele en mi cuello

y en él preso quedaste,

y en uno de mis ojos te llagaste.

 

Cuando tú me mirabas,

tu gracia en mí tus ojos imprimían;

por eso me adamabas,

y en eso merecían

los míos adorar lo que en ti vían.

 

No quieras despreciarme,

que si color moreno en mí hallaste,

ya bien puedes mirarme,

después que me miraste,

que gracia y hermosura en mí dejaste.

 

Cogednos las raposas,

questá ya florecida nuestra viña,

en tanto que de rosas

hacemos una piña,

y no parezca nadie en la montiña.

 

Detente, cierzo muerto;

ven, austro, que recuerdas los amores,

aspira por mi huerto,

y corran sus olores,

y pacerá el Amado entre las flores.

 

Esposo

Entrado se ha la esposa

en el ameno huerto deseado,

y a su sabor reposa,

el cuello reclinado

sobre los dulces brazos del Amado.

 

Debajo del manzano,

allí conmigo fuiste desposada,

allí te di la mano,

y fuiste reparada

donde tu madre fuera vïolada.

 

A las aves ligeras,

leones, ciervos, gamos saltadores,

montes, valles, riberas,

aguas, aires, ardores

y miedos de las noches veladores:

 

Por las amenas liras,

y canto de serenas os conjuro

que cesen vuestras iras

y no toquéis al muro,

porque la esposa duerma más seguro.

 

Esposa

¡Oh ninfas de Judea!

en tanto que en las flores y rosales

el ámbar perfumea,

morá en los arrabales,

y no queráis tocar nuestros umbrales.

 

Escóndete, Carillo,

y mira con tu haz a las montañas,

y no quieras decillo;

mas mira las compañas

de la que va por ínsulas extrañas.

 

Esposo

La blanca palomica

al arca con el ramo se ha tornado,

y ya la tortolica

al socio deseado

en las riberas verdes ha hallado.

 

En soledad vivía,

y en soledad a puesto ya su nido,

y en soledad la guía

a solas su querido,

también en soledad de amor herido.

 

Esposa

Gocémonos, Amado,

y vámonos a ver en tu hermosura

al monte y al collado,

do mana el agua pura;

entremos más adentro en la espesura.

 

Y luego a las subidas

cabernas de la piedra nos iremos

que están bien escondidas,

y allí nos entraremos,

y el mosto de granadas gustaremos.

 

Allí me mostrarías

aquello que mi alma pretendía,

y luego me darías

allí tú, vida mía,

aquello que me diste el otro día.

 

El aspirar de el aire,

el canto de la dulce filomena,

el soto y su donaire

en la noche serena,

con llama que consume y no da pena.

 

Que nadie lo miraba,

Aminadab tampoco parecía,

y el cerco sosegaba,

y la caballería

a vista de las aguas descendía.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.amediavoz.com

A lélek éneke (Hungarian)

MENYASSZONY

Szerelmem, hova lettél,

mért hagytál nyögve engem egymagamra?

Szarvasom, megsebeztél,

futottál, meg se hallva,

szólítlak, mentél egyedül utadra.

 

Pásztorok, kérve kérem,

míg nyájatok a hegyi legelőn jár,

ha látjátok, ki nékem

kedvesebb bárki másnál,

mondjátok, vágytól, kíntól meghalok már.

 

Szerelmesem keresve,

hol víz partjára, hol hegyekbe térek,

virágot nem szedek le,

vadak láttán se félek.

Utam nem állják várak el, se végek.

 

A TEREMTMÉNYEK MEGSZÓLÍTÁSA

Ó, rengeteg nagy erdő,

Szerelmesem keze ültette dús fák,

ó, legelők, zöldellők,

vírágok, fénylő tiszták,

mondjátok meg, ha körötökben itt járt!

 

A TEREMTMÉNYEK VÁLASZA

Kitüntette kegyével

a berkeket, hol elhaladt sietve,

alig tekintett széjjel,

csupán alakja tette,

szépségét minden önmagára vette.

 

MENYASSZONY

Ki gyógyíthat meg engem?

Mutasd meg végre igazí valódat!

Minek is epekednem?

Ne küldj ma hírhozókat,

bár kérdem őket, hallgatnak terólad.

 

Kik közeledbe járnak,

és szépségedről nekem számot adnak,

csak sebeimbe vájnak,

engem halódni hagynak,

és nem tudom, magukban mit dadognak.

 

Ó, életem, hogy állod

az életet, ami neked nem élet?

Szerelmesed nyilától,

ha megsebezve érzed,

halált fogadsz magadba, tán ez éltet?

 

Ha nem tudsz orvosságot,

szívemet annyi sebbel mért sebezted?

Ha kincsem nem kívánod,

miért is irigyelted,

amit raboltál, itt miért felejted?

 

Csitítsd panaszkodásom,

hisz nincsen másnak íly hatalma rajtam!

Hogy téged látva lásson,

miattad hogy szemem van,

te vagy a ragyogása egymagadban!

 

Ó, kristályos patak, te,

arcoknak mását formázza ezüstöd,

szemét sóvárgom egyre,

jelentesd meg közöttük,

a bennem élőt fölmutassa tükröd!

 

Szerelmesem, ha nézel,

a lélek elhágy!

 

VŐLEGÉNY

Térj vissza, galambom!

A szarvas száz sebével

már fölbukkant a dombon,

röptödet issza, hogy meggyógyulhasson.

 

MENYASSZONY

Szerelmesem az erdő,

magányos tisztás benne számolatlan,

folyók folyása zengő,

titkos sziget, szokatlan,

szerelmes szél lágy szava lankadatlan,

 

éjjel, ki hoz nyugalmat,

hajnalpír ő, keletről fölvilágít,

muzsika, ami hallgat,

magány, mi hangot ád itt,

vacsora ő, mi szerelemre csábít.

 

Ágyunk virág borítja,

oroszlánbarlang körülötte ásít,

békében nő magasra,

bíborban fölsugárzik,

ezer pajzs rajta, korona világlik.

 

Szerelmesem, utánad

szegődnek ifjú lányok csapatostól,

nyomodban szikra támad,

és fűszeres, nemes bor,

isteni balzsam árad lábnyomodból.

 

A belső borosházban

Vőlegényemnek italából ittam,

a nyájam nem találtam,

mikor kijöttem onnan,

most új mezőket járok szakadatlan.

 

Mellét nyújtotta nékem,

így oktatott az édes tudományra,

övé lettem egészen,

ígértem, nemsokára

a hitvese leszek már valahára.

 

Lelkem hozzászegödött,

övé lett minden, mi azelőtt enyém volt.

Nyájat többé nem őrzök,

nem függök más parancstól,

teszem, amit a szerelem parancsol.

 

Azt mondj átok ti rólam,

a legelőn mivel már nem találtok,

elvesztem, és valóban

itt már sose láttok,

magamra leltem ott, ahol ma járok.

 

Mit megadott a hajnal,

a frissen nyíló virágot leszedjük,

fűzért fonunk, smaragddal

közepét ékesítjük,

hajam egyetlen szálára kötözzük.

 

Hajam egy szála tette,

tekinteted nyakamról el se vetted,

néztél csak rámeredve,

a röpte foglyul ejtett,

és szememben magadat megsebezted.

 

A pillantásod átjárt,

szépségedet én önmagamba vettem,

szépnek ezért találtál.

Hogy megjelenj szememben

s imádjalak, te engedted kegyessen.

 

Ne vess meg érte, kérlek,

bőröm színe habár sötétbe játszott,

szemed bőrömre tévedt,

szépséged rám sugárzott,

örökké rajtam maradt ragyogásod.

 

Űzzétek el a rókát,

szőlőnk már bizton érleli gyümölcsét,

lemetszve mind a rózsák

az ünnepet köszöntsék,

a hegy ne lássa senki közeledtét!

 

Eszak szele, csitúlj, le,

jöjj déli szél most, szerelembe ejtő!

Fujj végig kertemen, te!

Szerelmesem közelgő,

virágok közt legeltet ő, ha eljő.

 

VŐLEGÉNY

A kedves kertbe hívta,

ím a menyasszonyt vágya odacsalta,

dús illatát beszívja.

Szerelmesére hajtja

fejét, s őt édesen öleli karja.

 

Az almafa tövében,

ahol örökre én lettem a mátkád,

kezem neked igértem.

sebednek gyógyulását

lelted, ahol anyádat meggyalázták.

 

Madarak messzejárók,

dámszarvasok, oroszlánok, kevélyek,

hegyek, völgyek, lapályok,

vizek, szellők, az éjnek

rémei, forrósága, kérve kérlek:

 

a lant szelíd szavára,

az esti harmat pengő énekére,

haragotok ne bántsa,

a falat el ne érje,

legyen szerelmesemnek pihenése!

 

MENYASSZONY

Nimfái Júdeának,

virágkehelyre, rózsalugasokra

most ámbraillat árad,

kívül lakozzatok ma!

Lábatok küszöbünket ne tapossa!

 

Rejtőzz el kedvesem hát!

Emeld föl arcod a hegyekbe,

egyetlen szót se szóljál,

tekints e seregekre,

mínt szállnak el a títkos szigetekre!

 

VŐLEGÉNY

Az én fehér galambom

ágat hozott, bárkánkra visszaszállt már,

a gerlét szólni hallom,

a folyópart fölött járt,

a zöld partokban megtalálta párját.

 

Magányban élt idáig,

és fészkét is magányban építette,

de társára talált itt,

szerelem megsebezte,

magány a társát hozzá elvezette.

 

MENYASSZONY

Szépségedbe fogadj be!

Szerelmesem, vigadjunk tiszta szívvel!

A dombra és a hegyre,

hol forrás vize tör fel,

a rengetegnek rejtekébe vígy el!

 

Kapaszkodjunk föl aztán

a titkos barlangok közt a magasba!

Pihenjünk meg a sziklán,

a gránátalma mustja

szomjunkat édes zamatával oltsa!

 

Mit lelkem vágyva vágyik,

amit ígértél, megmutatod egy nap,

nem váratsz már sokáig,

te, aki életem vagy,

mit egykor adtál, megadod megint majd:

 

dalát a csalogánynak,

lélekzetét az édes levegőnek,

csöndjén az éjszakának

ligetet, üde zöldet

a lánggal, mely emészt, de nem gyötör meg.

 

Nem néztem másra többé,

Aminadab alakja semmivé lett,

az ostrom zaja csönddé.

Szemük a vízre tévedt,

s vették utuk a lovasok a mélynek.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap