Vázquez Montalbán, Manuel: Ars amadi VII (Ars Amadi VII in Hungarian)
|
Ars Amadi VII (Spanish)En nuestro fin empiezan los dietarios, de pronto las aceras sin portales, tranvías que no van a alguna parte, semáforos que urgen noches sin adjetivar gentes de siempre, otra vez la sonrisa social que no necesitamos ahora, el buenos días sin piedad a la orilla del teléfono partirán balandros con regreso, besos quizá bajo pérgolas, lento jazz, petirrojos que cantan en diciembre o amor en habitaciones con lirios apagados de vez en cuando el corazón falseará un latido donde habita el olvido temblarán los jaramagos, ruinas de esta habitación, no quedará piedra sobre lirio ni siquiera miedo a perder algo porque en nuestro fin empieza todo lo que de gris ayer vestimos, los días ordenados, dispuestos como un ejército pequeño siempre derrotado de siempre el esperado día sin retorno, éste tal vez éste si tú quieres indefenso como un mito.
|
Ars amadi VII (Hungarian)Végezetünkben kezdik a háztartási naplót, majd indulnak járdák kapuk nélkül, semmibe tartó villamosok, sürgős jelzésű szemaforok minősítetlen éjek a mindenkori népek, megint társas mosoly amelyre semmi szükségünk nincsen most itt, sok kíméletlen jó napot a telefon partja felé indulnak visszatérő vitorlások, tán csókok pergolák alatt, lassú jazz, vörösbegy dalol decemberben vagy szerelem lesz szobákban fuldokló liliomokkal néhanapján majd hamisít egy-egy dobbanást a szív ott lakik benn a feledés, zsomborok megremegnek, romjai e szobának, nem marad kő liliomon sem félelem veszítni bármit mert végezetünkben kezdődik minden ami szürke volt rajtunk tegnap, sok nap rendezetten, mint sereg sorakozva mindig kicsiny vesztes had mindörökkön a vissza nem térő várt nap, talán ez ha akarod védtelen mint egy mítosz.
|
