Valle-Inclán, Ramón del: A medinicai bűntett (El crimen de Medinica in Hungarian)

Crimen horrible pregona el ciego,

Y el cuadro encuentra de un pintor lego,

Que acaso hubiera placido al Griego.

 

El cuadro tiene fondo de yema,

Cuadriculado para el esquema

De aquel horrible crimen del tema.

 

Escena primera

 

Abren la puerta brazos armados,

Fieros puñales son levantados,

Quinqué y mesilla medio volcados.

 

Sale una dama que se desvela,

Camisón blanco, verde chinela,

Y palmatoria con una vela.

 

Azul de Prusia son las figuras

Y de albayalde las cataduras

De los ladrones. Goyas a oscuras.

 

Escena segunda

 

En la cocina tienen doblada

Dos hombres negros a la criada.

Moño colgante, boca crispada.

 

Boca con grito que pide tila,

Ojos en blanco, vuelta pupila.

Una criada del Dies Illa.

 

Entre los senos encorsetados,

Sendos puñales tiene clavados,

De rojas gotas dramatizados.

 

Pompa de faldas almidonadas,

Vuelo de horquillas, medias listadas:

Las botas nuevas muy bien pintadas.

 

Escena tercera

 

Azules frisos, forzado armario,

Jaula torcida con el canario,

Vuelo amarillo y extraordinario.

 

Por una puerta pasa arrastrada

De los cabellos, la encamisada.

El reló tiene la hora parada.

 

Manos abiertas en abanico,

Trágicas manos de uñas en pico:

Los cuatro pelos en acerico.

 

Escena última

 

Un bandolero —¡qué catadura!—

Cuelga la faja de su cintura,

Solana sabe de esta pintura.

 

Faja morada, negra, navaja.

Como los oros de la baraja

Ruedan monedas desde su taja.

 

Coge en las manos un relicario,

Y con los pelos de visionario

Queda espantado frente al canario.

 

Comento

 

¡Madre! Qué grito del bandolero.

¡Muerta! Qué brazos de desespero.

¡Sangre! A sus plantas corre un reguero.

 

¡Su propia madre! Canta el coplero.

Y el viejo al niño le signa austero,

Corta la rosa del Romancero.

Iszonyú bűntett! Nézd csak a képet,  

vak kikiáltó tolja elébed,        

mondaná Greco gyönyörűségnek.     

 

Mint a tojás-szik, háttere sárga,

durva ecsettel kockákra vágva,

íme a téma négyszögű váza.

 

Első kép

 

Lökik az ajtót fegyveres karral,

vállal és farral, gőggel és garral,

petróleumfény, billen az asztal.

 

Kilép az ajtón virrasztó dáma,

fehér ingébe, zöld papucsába,

a karos tartón gyertya világa.

 

Csupa poroszkék zubbony az éjjel,

fordul a rablók fegyvere éllel,

Goya-homályban ólomfehérrel.

 

Második kép

 

Konyha. Szolgáló összekötözve.

Fekete férfi fekete ökle.

Szájszéle görcsbe, konty le a fők

 

Ajaka mintha dadogni nyílna,

elfehérült szem, tágult pupilla,

fény: a kanóc-vég, hang: Dies illa.

 

Szorosra fűzött kebele árka

nagy-erős tőrrel, íme, bezárva,

vörös vércseppel dramatizálva

 

Kikeményített szoknya rezegve,

stráfos harisnya, hajtű leeste,

magas topánka remekbe festve.

 

Harmadik kép

 

Kék falgirlandok, szekrények nyitva,

kanári-záró, görbe kalitka,

sárga cikázás képtelen csíkja.

 

Ősz haj ziláltan, ajtó csapódik,

fehéringes nő bevonszolódik,

nézd csak az óra tört mutatóit.

 

Tört legyezőnyél: karja le-leffed,

dermedt ujjai párnás kezeknek,

mint a tűpárna tűi merednek.

 

Utolsó kép

 

Az egyik rabló - míly vakmerőség! -

bontja kendőjét, széles tüszőjét,

vélnéd Solana bandita-hősét.

 

Lila övkendő, bicska alatta.

Akár a kártya aranyszín makkja,

gurul és koppan arany aranyra.

 

Egy kis szelence. Rémületébe

haja az égnek, s mintha lidércre,

borzadva villan szeme-fehérje.

 

Magyarázat

 

Anyám! - sikoltja bandita hangja.

Halott! - az égre mered a karja.

Vér! - hosszu csíkban tapad a talpra.

 

Anyja volt, anyja! -véknyul az ének,

vad kikiáltó énekli: nézd meg,

s láncát szakítja románcfüzérnek.