This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Vallejo, César: España, Aparta de mí este cáliz (III)

Portre of Vallejo, César

España, Aparta de mí este cáliz (III) (Spanish)

III

 

Solía escribir con su dedo grande en el aire:

«¡Viban los compañeros! Pedro Rojas»,

de Miranda de Ebro, padre y hombre,

marido y hombre, ferroviario y hombre,

padre y más hombre. Pedro y sus dos muertes.

Papel de viento, lo han matado: ¡pasa!

Pluma de carne, lo han matado: ¡pasa!

 

¡Abisa a todos compañeros pronto!

Palo en el que han colgado su madero,

lo han matado;

¡lo han matado al pie de su dedo grande!

¡Han matado, a la vez, a Pedro, a Rojas!

 

¡Viban los compañeros

a la cabecera de su aire escrito!

¡Viban con esta b del buitre en las entrañas

de Pedro

y de Rojas, del héroe y del mártir!

Registrándole, muerto, sorprendiéronle

en su cuerpo un gran cuerpo, para

el alma del mundo,

y en la chaqueta una cuchara muerta.

 

Pedro también solía comer

entre las criaturas de su carne, asear, pintar

la mesa y vivir dulcemente

en representación de todo el mundo.

Y esta cuchara anduvo en su chaqueta,

despierto o bien cuando dormía, siempre,

cuchara muerta viva, ella y sus símbolos.

¡Abisa a todos compañeros pronto!

¡Viban los compañeros al pie de esta cuchara para siempre!

 

Lo han matado, obligándole a morir

a Pedro, a Rojas, al obrero, al hombre, a aquel

que nació muy niñín, mirando al cielo,

y que luego creció, se puso rojo

y luchó con sus células, sus nos, sus todavías, sus hambres, sus pedazos.

 

Lo han matado suavemente

entre el cabello de su mujer, la Juana Vázquez,

a la hora del fuego, al año del balazo

y cuando andaba cerca ya de todo.

 

Pedro Rojas, así, después de muerto

se levantó, besó su catafalco ensangrentado,

lloró por España

y volvió a escribir con el dedo en el aire:

«¡Viban los compañeros! Pedro Rojas».

 

Su cadáver estaba lleno de mundo.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.literatura.us/vallejo/caliz.html

Vedd el tőlem e kelyhet, Spanyolország! (III) (Hungarian)

III

 

Nagyujjával a levegőbe ezt szokta írni:

„Éjjenek az elvtársak! Pedro Rojas".

Miranda del Ebróból, — apa, aki ember,

férj, aki ember, vasutas, aki ember,

apa, de méginkább ember. Pedro, s az ő két halála.

Szél-sürgöny, megölték: vidd a hírt!

Hús-illata, megölték: vidd a hírt!

 

„Értesiccs minden elvtársat gyorsan!"

Ácsolt fa, amire fölvonták,

megölték;

megölték nagyujja tövében!

Megölték, egyszerre, Pedrót és Rojast!

 

Éjjenek az elvtársak,

fejénél a levegőre írva van!

Éjjenek a keselyű jé betűvel Pedro

és Rojas,

a hősnek s a mártírnak beleiben!

Mikor átkutatták a holtat,

rábukkantak egy nagy testre, benne, a világ

lelkének hordozójára,

zubbonyában pedig egy holt kanálra.

 

Pedro enni is szokott,

szülöttei közt, és tisztálkodott, és átfestette

az asztalt, és édesen élt

a világot képviselve,

és ez a kanál vele volt zubbonyában,

ha ébren volt, ha aludt, mindig,

kanál: élő és halott, és jelképei:

Értesiccs minden elvtársat gyorsan!

Éjjenek az elvtársak e kanál tövében örökké!

 

Megölték, kényszerítették halálba,

Pedrót, Rojast, a munkást, az embert, őt,

aki egészen kicsi babának született, égre nézett,

aki megnőtt, vörös lett, harcolt,

sejtjeivel, nem-jeivel, még-jeivel, éheivel, darabjaival.

 

Megölték, persze gyöngéden,

asszonya: Juana Vázquez haja közt,

óráján a tűznek, a golyók esztendejében,

amikor mindenhez közel volt már.

 

Pedro Rojas, íme holtában

fölemelkedett, megcsókolta véres ravatalát,

megsiratta Spanyolországot,

és újra a levegőbe írta:

„Éjjenek az elvtársak! Pedro Rojas."

 

Holtteste a világgal volt tele.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap