Vallejo, César: Vedd el tőlem e kelyhet, Spanyolország! (VIII) (España, Aparta de mí este cáliz (VIII) in Hungarian)
|
|
España, Aparta de mí este cáliz (VIII) (Spanish)VIII
Aquí, Ramón Collar, prosigue tu familia soga a soga, se sucede, en tanto que visitas, tú, allá, a las siete espadas, en Madrid, en el frente de Madrid.
¡Ramón Collar, yuntero y soldado hasta yerno de tu suegro, marido, hijo limítrofe del viejo Hijo del Hombre! Ramón de pena, tú, Collar valiente, paladín de Madrid y por cojones; Ramonete, aquí, los tuyos piensan mucho en tu peinado!
¡Ansiosos, ágiles de llorar, cuando la lágrima! ¡Y cuando los tambores, andan; hablan delante de tu buey, cuando la tierra!
¡Ramón! ¡Collar! ¡A ti! ¡Si eres herido, no seas malo en sucumbir: ¡refrénate! Aquí, tu cruel capacidad está en cajitas; aquí, tu pantalón oscuro, andando el tiempo, sabe ya andar solísimo, acabarse; aquí, Ramón, tu suegro, el viejo, te pierde a cada encuentro con su hija!
¡Te diré que han comido aquí tu carne, sin saberlo, tu pecho, sin saberlo, tu pie; pero cavilan todos en tus pasos coronados de polvo!
¡Han rezado a Dios, aquí; se han sentado en tu cama, hablando a voces entre tu soledad y tus cositas; no sé quién ha tomado tu arado, no sé quién fue a ti, ni quién volvió de tu caballo!
¡Aquí, Ramón Collar, en fin, tu amigo! ¡Salud!, hombre de Dios, mata y escribe.
10 septiembre 1937
|
Vedd el tőlem e kelyhet, Spanyolország! (VIII) (Hungarian)VIII
Itthon, Ramón Collar, a családod kötélből kötélbe kapva létezik lassan, amíg te ott a hét kardot viseled Madridban a madridi fronton.
Ramón Collar, te ökrösfiú, te katona, apósod veje egészen, férj, utolsó fia a vén Emberfiának! Kínok Ramónja, te, bátor Collar, ki Madrid hőse a töke révén is, Ramónka, itthon a tieid sokat gondolnak frizurádra!
Aggódnak s könnyen sírnak a könny idején. És lépnek a dobok idején; társalognak ökreiddel a föld idején!
Ramón! Collar! Te! Ha megsebesülsz, nehogy meghalj, tartsd magadat! Itthon még megvan kegyetlen képességed a fiókban, itthon a sötét nadrágod, ami idővel egymaga is tud járni, elnyüvődni; itthon az apósod, Ramón, az öreg, lányával ha találkozik, téged veszít el mindig!
Tudatlak, hogy megették itthon a húsod, s nem tudnak róla, melledet, s nem tudnak róla, lábadat is: de töprengve néznek porkoronázta nyomodra!
Imádkoztak Istenhez itthon; megülték ágyadat, és hangoskodtak kihűlt helyedben, holmijaid közt; nem tudom, ki szánt az ekéddel, nem tudom, ki jár hozzátok, s kicsoda tér meg lovadtól!
Szóval, itthon, Ramón Collar. Én a barátod. Ölellek öregem, ölj és írjál!
|
