Vallejo, César: Vedd el tőlem e kelyhet, Spanyolország! (X) (España, Aparta de mí este cáliz (X) in Hungarian)
|
|
España, Aparta de mí este cáliz (X) (Spanish)X Invierno en la batalla de Teruel
¡Cae agua de revólveres lavados! Precisamente, es la gracia metálica del agua, en la tarde nocturna en Aragón, no obstante las construídas yerbas, las legumbres ardientes, las plantas industriales.
Precisamente, es la rama serena de la química, la rama de explosivos en un pelo, la rama de automóviles en frecuencia y adioses.
Así responde el hombre, así, a la muerte, así mira de frente y escucha de costado, así el agua, al contrario de la sangre, es de agua, así el fuego, al revés de la ceniza, alisa sus rumiantes ateridos.
¿Quién va, bajo la nieve? ¿Están matando? No. Precisamente, va la vida coleando, con su segunda soga.
¡Y horrísima es la guerra, solivianta, lo pone a uno largo, ojoso; da tumba la guerra, da caer, da dar un salto extraño de antropoide! Tú lo hueles, compañero, perfectamente, al pisar, por distracción tu brazo entre cadáveres; tú lo ves, pues tocaste tus testículos poniéndote rojísimo; tú lo oyes en tu boca de soldado natural.
Vamos, pues, compañero; nos espera tu sombra apercibida, nos espera tu sombra acuartelada, mediodía capitán, noche soldado raso... Por eso, al referirme a esta agonía, aléjome de mí gritando fuerte: ¡Abajo mi cadáver!... Y sollozo.
|
Vedd el tőlem e kelyhet, Spanyolország! (X) (Hungarian)X Tél a terueli csatában
Mosdó revolverek esője hull! És ez valóban irgalma, fémes malasztja a víznek az éjbenövő estén Aragónban, az építkező füvek, a lángoló zöldségek, ipari növények ellenére.
Valóban ez a kémia kiegyensúlyozott ága, egy hajszálban a robbanóanyagok ága, gépkocsik folyamága frekvenciában, távozásban.
Igy felel az ember a halálnak, így néz előre, míg oldalra hallgat, így a viz, ellentétben a vérrel, vízből való, igy a tűz, ellentétben a hamuval, rémült kérődzőit kisimítja.
Ki jár a hó alatt? Ölnek? Nem. Valójában az élet jár tekerődzve, legújabb kötelével.
És iszonyú a háború, lázít, kikészít, karikás szemű lesz az ember; elesést ad a háború, sírt ad, fura, emberszabású ugrásra késztet! Érzed a szagát is, bajtárs, tökéletesen, ha véletlenül négykézláb taposod a hullát; látod jól, hiszen herédet fogod elvörösödve; és hallod vérbeli katona-száddal.
Hát menjünk, bajtársam; vár minket megsejtett árnyad, vár már kaszárnyába zárt árnyad, délben kapitány, közkatona este... Ezért, ha szólok a haldoklásról, távolodok magamtól, fölkiáltok: Le a hullámmal!.. És zokogok.
|
