This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Vallejo, César: Los nueve monstruos

Portre of Vallejo, César

Los nueve monstruos (Spanish)

Y, desgraciadamente,
el dolor crece en el mundo a cada rato,
crece a treinta minutos por segundo, paso a paso,
y la naturaleza del dolor, es el dolor dos veces
y la condición del martirio, carnívora, voraz,
es el dolor dos veces
y la función de la yerba purísima, el dolor
dos veces
y el bien de ser, dolernos doblemente.
 
Jamás, hombres humanos,
hubo tanto dolor en el pecho, en la solapa, en la cartera,
en el vaso, en la carnicería, en la aritmética!
Jamás tanto cariño doloroso,
jamás tanta cerca arremetió lo lejos,
jamás el fuego nunca
jugó mejor su rol de frío muerto!
Jamás, señor ministro de salud, fue la salud
más mortal
y la migraña extrajo tanta frente de la frente!
Y el mueble tuvo en su cajón, dolor,
el corazón, en su cajón, dolor,
la lagartija, en su cajón, dolor.
 
Crece la desdicha, hermanos hombres,
más pronto que la máquina, a diez máquinas, y crece
con la res de Rosseau, con nuestras barbas;
crece el mal por razones que ignoramos
y es una inundación con propios líquidos,
con propio barro y propia nube sólida!
 
Invierte el sufrimiento posiciones, da función
en que el humor acuoso es vertical
al pavimento,
el ojo es visto y esta oreja oída,
y esta oreja da nueve campanadas a la hora
del rayo, y nueve carcajadas
a la hora del trigo, y nueve sones hembras
a la hora del llanto, y nueve cánticos
a la hora del hambre y nueve truenos
y nueve látigos, menos un grito.
 
El dolor nos agarra, hermanos hombres,
por detrás, de perfil,
y nos aloca en los cinemas,
nos clava en los gramófonos,
nos desclava en los lechos, cae perpendicularmente
a nuestros boletos, a nuestras cartas;
y es muy grave sufrir, puede uno orar...
Pues de resultas
del dolor, hay algunos
que nacen, otros crecen, otros mueren,
y otros que nacen y no mueren, otros
que sin haber nacido, mueren, y otros
que no nacen ni mueren (son los más).
Y también de resultas
del sufrimiento, estoy triste
hasta la cabeza, y más triste hasta el tobillo,
de ver al pan, crucificado, al nabo,
ensangrentado,
llorando, a la cebolla,
al cereal, en general, harina,
a la sal, hecha polvo, al agua, huyendo,
al vino, un ecce-homo,
tan pálida a la nieve, al sol tan ardido!
¡Cómo, hermanos humanos,
no deciros que ya no puedo y
ya no puedo con tanto cajón,
tanto minuto, tanta
lagartija y tanta
inversión, tanto lejos y tanta sed de sed!
Señor Ministro de Salud: ¿qué hacer?
¡Ah! desgraciadamente, hombre humanos,
hay, hermanos, muchísimo que hacer.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.poesi.as

A kilenc szörnyeteg (Hungarian)

És, sajnálatos módon,
a fájdalom magát megsokszorozza,
másodpercenként harminc perccel, pontról pontra,
s a fájdalom természete a fájdalom kétszerese
s a mártíromság ragadozó torka
kétszeres fájdalom,
s a folttalan fű szerepe a fájdalom
kétszerese,
s léted lényegében kétszeresen halódol.
 
Soha még, emberi ember,
nem volt ilyen fájdalmas a melled, a gallérod, a táskád,
a poharad, a hentesüzleted, a számtanod!
Soha még ennyi fájdalom nem sarkallt irgalomra,
soha még ilyen közel nem robbant a messze,
a tűz még soha sem alakította
ilyen meggyőzően a hideg hulla-szerepét!
Soha nem volt még, egészségügyi miniszter úr,
az egészség halandóbb,
homlokból ennyi homlokot nem préselt ki még soha a migrén!
És a bútor fiókja merő fájdalom,
a szív fiókja merő fájdalom,
a gyík fiókja merő fájdalom.
 
A boldogtalanság, emberi testvér,
gyorsabban nő a gépnél, tíz gép növekszik úgy mint
Rousseau tehenével s szakállunkkal karöltve ő;
ismeretlen okból a rossz egyre gyarapszik,
egyre özönlőbben, és saját nedve,
saját sara és saját kőfellege van már!
 
Testhelyzetet cserél a szenvedés, és színpadán
a vizes kocsonya függőleges
a kövezetre,
szemet szem lát és fül a fülbe hangzik,
és ez a fül kilencet üt a villám
óráján és kilencet nevet
a búza óráján s kilenc némber dalát dúdolja
a sírás óráján és kilenc himnuszt harsog
az éhség óráján, és kilenc mennykövet
meg kilenc ostorcsapást, kiáltása híján.
 
Elkap minket a fájdalom, emberi testvér,
hátulról vagy profilból,
megőrjít a mozikban,
fölszegez tűivel a gramofonra,
ágyunkban szögünket kihúzza, fejest ugrik
jegyeinkre, leveleinkre;
és nagy teher a szenvedés, zsolozsmázza a község…
Mert fájdalomtól
van, aki megszületik, és van,
aki felnő, és van más, aki meghal,
más megszületik és nem hal meg, megint más
meg sem születik és meghal, megint más
meg sem születik és meg sem hal (ez a többség)
És ugyancsak a fájdalomtól
van az, hogy szomorú vagyok egészen
a fejem búbjáig, és még szomorúbb a bokámig,
látván, hogy feszítik a kenyeret keresztre,
a fehérrépa vérét kieresztve,
és hogy a hagyma ön-könnyében ázik,
és lisztté őrlik többnyire a búzát,
és porrá lesz a só, a víz meg hontalanná,
s borban az ecce homo,
s a hó oly halovány és a nap úgy sugárzik!
Hát hogy ne mondanám el,
emberi testvér: nem bírom tovább, nem
bírom tovább ennyi fiókkal,
ennyi perccel meg ennyi
gyíkkal meg ennyi
csereberével, távolsággal, szomjra-szomjjal!
Egészségügyi Miniszter Úr: mi a teendő?
Ó, sajnálatos módon, emberi ember,
van még, testvérem, rengeteg teendő!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationO. O.

minimap