Vega, Lope de: Es la mujer del hombre

Es la mujer del hombre lo más bueno,

y locura decir que lo más malo,

su vida suele ser y su regalo,

su muerte suele ser y su veneno.

Cielo a los ojos, cándido y sereno,

que muchas veces al infierno igualo,

por raro al mundo su valor señalo,

por falso al hombre su rigor condeno.

Ella nos da su sangre, ella nos cría,

no ha hecho el cielo cosa más ingrata:

es un ángel, y a veces una arpía.

Quiere, aborrece, trata bien, maltrata,

y es la mujer al fin como sangría,

que a veces da salud, y a veces mata. 

A nő a férfi legvonzóbb vonása

és őrültek mondják legundokabbnak;

kútfője életednek és javadnak,

de mérge is meg csúfos pusztulása.

Szemem mennyboltja arcuk ragyogása,

bár kénkő lánghoz is hasonlíttatnak;

mint ritka ékszert, asszony, felmutatlak,

bár álnokul hajlasz az árulásra.

A nő táplál, vérével ő melenget;

nincs a világon hálátlanabb nála;

angyalnak látod, máskor szörnyetegnek;

imád, gyűlöl, javad s veszted kívánja,

mert végül is pióca ő, ki egynek

kegyes doktora, másnak meg halála.