Villa, José Moreno: Három pillanatkép a malagai parkról (Tres momentos del Parque de Málaga in Hungarian)

I
Los vagos duermen

Mediodía. Es el muelle, calcinado de sol,
fondo rojo y dorado de un inmenso perol.
Los castaños alargan su brazo, y el paseo
queda bajo el dominio sedante de Morfeo.
¡Hay siempre tanta gente que no tiene que hacer!
Despreciadores del trabajo,
epicúreos de ayer,
dejan pasar la vida tendidos boca abajo.

 
II
Los niños triunfan

Atardece. Las mangas de riego culebrean
sus chorros diamantinos. Reverdece el jardín.
Es hora familiar. Las amas cuchichean.
De cada mata surge riendo un querubín.
Fray Angélico hubiera pintado estos rosales;
Murillo, estos pañales
y esta cara de virgen andaluza y gitana.
(Un coche fugitivo lleva una flor pagana,
que encandila los ojos de los hombres formales.)

 
III
Cupido vence

En las noches de calma meridiana, el follaje
tiene alentar de pecho humano cohibido-
Por los jardines corre el hálito salvaje
del dios que en apariencia es infante y pulido.
Aquí la voz es tierna
y más allá es esquiva…
Adán y Eva, la pareja eterna,
muerden la fruta eternamente viva.

I.
Alusznak a lusták

Dél van. Vakít a móló: a napfény perzselő.
Hatalmas üst a háttér, vörös aranya fő.
Nyújtózó jegenyék közt bódult álomba kushad
a sétány, nyugtató-lágy karjába Morpheusnak.
Munkátlan ember mindig milyen sok szunnyad itt!
Epikúrjai az emlékezésnek
e naplopók, akik
hortyogva hagyják, hadd múljék az élet.

 
II
Gyermekek diadala

Alkonyul. Üdén zöldell a kert: rázáporozzák
gyémánt kígyóikat az öntözőcsövek.
A meghitt óra ez. Csicseregnek a pesztrák.
Mindenik ágyás-közből egy kis kerub nevet.
E rózsabokrok éppen, mint Fra Angelicónál!
S e szép cigány-spanyol lány
tán nem a Murillóé? S mellette a pelenkák?
(Gőgös-pogány virággal a parkon kocsi leng át,
hogy gyulladt szemmel bámul a sok kamásnis polgár.)

 
III
Cupido győz

A nyugodt déli éjben a tömött lombozatból
lélegzet tölti élni a gyűrt emberi lelket.
Fut a szilaj lehellet, kerteken át barangol:
az istené, ki szemre csiszolt vonásu gyermek.
A hang itt gyönge, lágy, ám
csiklandós bizony arrább…
Az idők örök párja, Éva s Ádám
ott ropogtatja épp az örök almát.