This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Westphalen, Emilio Adolfo: He dejado descansar tristemente mi cabeza...

Portre of Westphalen, Emilio Adolfo

He dejado descansar tristemente mi cabeza... (Spanish)

He dejado descansar tristemente mi cabeza
En esta sombra que cae del ruido de tus pasos
Vuelta a la otra margen
Grandiosa como la noche para negarte
He dejado mis albas y los árboles arraigados en mi garganta
He dejado hasta la estrella que corría entre mis huesos
He abandonado mi cuerpo
Como el naufragio abandona las barcas
O como la memoria al bajar las mareas
Algunos extraños sobre las playas
He abandonado mi cuerpo
Como un guante para dejar la mano libre
Si hay que estrechar la gozosa pulpa de una estrella
No me oyes más leve que las hojas
Porque me he librado de todas las ramas
Y ni el aire me encadena
Ni las aguas pueden contra mi sino
No me oyes venir más fuerte que la noche
Y las puertas que no resisten a mi soplo
Y las ciudades que callan para que nos aperciba
Y el bosque que sé abre como una mañana
Que quiere estrechar el mundo entre sus brazos
Bella ave que has de caer en el paraíso
Ya los telones han caído sobre tu huída
Ya mis brazos han cerrado las murallas
Y las ramas inclinado para impedirte el paso
Corza frágil teme la tierra
Teme el ruido de tus pasos sobre mi pecho
Ya los cercos están enlazados
Ya tu frente ha de caer bajo el peso de mi ansia
Ya tus ojos han de cerrarse sobre los míos
Y tu dulzura brotarte como cuernos nuevos
Y tu bondad extenderse como la sombra que me rodea
Mi cabeza he dejado rodar
Mi corazón he dejado caer
Ya nada me queda, pata estar más seguro de alcanzarte
Porque lleva prisa y tinieblas como la noche
La otra margen acaso no he de alcanzar,
Ya que no tengo manos que se cojan
De lo que está acordado para el perecimiento
Ni pies que pesen sobre tanto olvido
De huesos muertos y flores muertas
La otra margen acaso no he de alcanzar
Si ya hemos leído la última hoja
Y la música ha empezado a trenzar la luz en que has de caer
Y los ríos te cierran el camino
Y las flores te llevan en mi voz
Rosa grande ya es hora de detenerte
El estío suena como un deshielo por los corazones
Y las alboradas tiemblan como los árboles al despertarse
Las salidas están guardadas
Rosa grande ¿no has de caer?



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.amediavoz.com

Hagytam hogy gyászos fejem… (Hungarian)

Hagytam hogy gyászos fejem megpihenjen
e lépteid zajából kipergő árnyban
a túlsó part fele nézve
hatalmas éjszakaként megtagadva téged
hagytam a hajnalokat és a fákat torkomba gyökerezni
hagytam a csontjaim között a csillagokat robogni
megváltam a testemtől
mint hajótörés a hajóktól
mint az elvonult dagály és a megmaradó emlék
néhány idegen kóborol a parton
elváltam a testemtől
akár egy kesztyűtől hegy a kezem ne takarja be semmi
ha egy csillag nedvdús húsát kell kifacsarnom
nem hallasz levelebb vagyok a leveleknél
mert elszabadultam minden ágról
és nem ver láncra még a levegő sem
mert még a vizek sem tehetnek semmit sorsom ellen
nem hallasz közeledni az éjszakánál hatalmasabban
és a kapuk melyeket elfújok egy lehelettel
és a városok melyek némán várják föltűnésünk
és az erdő kitárul mint a reggel
ha karja közé akarja fogni a világot
világszép madár zuhanj a paradicsomba
már két karom erős fallá zárult
és földig hajolnak az ágak hogy rabul ejtsék lépted
törékeny őz rettegd a földet
rettegd mellemen dobogó patádat
már egymásba zárulnak a karámok
már szorongásomtól meg kell roppannia homlokodnak
már szememre kell forrnia szemednek
és édességednek új agancsként kell kisarjadnia homlokodból
és jóságodnak mint a nyúló árnyéknak kell körülfognia engem
hagytam a fejemet elgurulni
hagytam a szívemet lezuhanni
már semmim sem maradt hogy biztosan utolérjelek
ki sürgető homállyal suhanok mint az éjjel
a túlpartot talán már el sem érhetem
már nincs kezem hogy megragadja
a pusztulásnak vetett martalékot
sem lábam hogy ennyi feledést letaposna
halott csontok és halott virágok
a túlpartot talán már el sem érhetem
ha végeztünk a levél utolsó oldalával
és fonni kezdi a dallam a fényt a halálos örvényt
és a folyók az utakat elállják
és hangomban virágok vonszolnak téged
roppant rózsa ideje megállnod
zendül a nyár mint szíveken olvadó jég
és reszket a hajnal mint ébredő erdő
a kapukat őrzik
roppant rózsa nem kéne-e már lehullnod?



Uploaded byP. T.
Source of the quotationO. O.

minimap