Alver, Betti: Sügis

Aed kiirgab kollasest, maas püramiides
õlgmatil lasub üliküpsi vilju.
Üks naine hõbedaga tikit riides
lehmaja künnisele astub hilju.

Ta käel, mis tõrjub laubalt juuksekahlu,
on veidi tõmmu pähklikoorte varjund,
ning aimub, nagu oleks elu mahlu
ta jooma tropilises kliimas harjund.

Näol kuumad kiired, kuulatab ta: õhust
kui märguanne kajab linnu kriisk.
Ta tunneb, kuidas südasuve rõhust

veel hõõgub kehas iga verepiisk,
ent arglikuna elab juba vaimus
tal hangede ja suure rahu aimus.

Izzik a kert a sárga ragyogásban.
Gabona-gúlák szalmaszőnyegen.
Egy asszony, ezüsttel áttört ruhában,
a lombsátor küszöbén megjelen.

Keze babrál engedetlen hajával,
látni, ahogy simítja homlokát:
barna, mintha az élet italával
trópusi ég itatta volna át.

Arcán sugár. Figyel. Magasan úszva
jelszót füttyent az útrakész madár.
Testét a nyárközép terűje húzza,

benne a vér izzó árama jár,
de lelkében már felsejlik előre
a havas rétek nyugalmas fehére.