Emlékszel a fenyvesre a tóra a fákban fészkelő méhekre
köztük futkostál lentről nézted a napot fentről a fűszálakat
akkor még nem tudtad hogy az 1940-es tél
szétrepesztette az almafák szívét
s hogy 44-ben egy német hadnagy lép be majd házatok ajtaján kezében lángoló kard
szomorú látvány e kert mindenik kert olyan, mint maga a bánat
az elvesztett paradicsom
ahol te voltál a paradicsommadár alant a leégett város
vadrózsabokrokat növesztett karjain szúros bogáncsokat
nyaranta falura küldtek kicsaptak a harsogó zöld gyepre:
derüljön ki mire vagy képes viszed-e az életben valamire
járni tanítottak megtanultál repülni énekelni
kis rab voltál a tartui Egyetem utca foglya
mígnem egy szép napon talpadhoz ért a fű
Saaremaa szigetén Kailukában
s némán de jól érthetően szólt: innen származol
itt kell hát maradnod a tenger partján mezőkön mogyoróerdőkben
vándor pacsirták énekében
ősz hintette szét bánatodat és örömödet
mindazt mi belőle megmaradt és amit sem akkor
sem később nem tudtál nevén nevezni
