Koidula, Lydia: Kevade on sala tulnud

Kevade on sala tulnud,
tulnud hoopis salaja:
hiilgva toomingate ladvas
aia ääres kiigub ta!
Lahkeil silmil seisab
haljal orasel,
liigub liblikate
siidisiibadel -
kevade, kevade
jälle tuli tagasi!

Kevade on sala tulnud,
pilve põues läbi ööd:
päeva soojad sammud näitnud
temal' vaikset salateed.
Sinilille silmi
tema lahti lõi,
muruema laugelt
piisad ära jõi -
kevade, kevade
jälle tuli tagasi!

Kevade on sala tulnud,
liigub linnu südames,
vilgub sinivõlvilt silmi,
õhkub tuuleõhu sees!
Oma hõlma võtab
taevast, merd ja maad:
kust siis sina, süda,
üksi õigeks saad?
kevade, kevade
jälle tuli tagasi!

Megjött a tavasz titokban,
hirtelen és csendbe jött:
fénylő zelnicék sudárán
hajlong már az út fölött.
Finom ujjal érint
friss vetéseket,
lepkék szárnyain, mint
gyönge fény remeg.
A tavasz, a tavasz
újra itt van, visszajött!

Megjött a tavasz titokban,
hozták könnyű fellegek.
Nyomában nap fénye csobban,
titkos ösvényen libeg.
Így suhan, kökörcsin
szemét felnyitja,
füvek pillájának
hűs cseppjét issza.
A tavasz, a tavasz
újra itt van, visszajött!

Titokban jött meg a tavasz,
madárszívben mocorog,
villannak az ég szeméből
bizsergető mosolyok.
Átölel már tengert,
földet és eget -
Mért kerülne el csak,
szivem, tégedet?
A tavasz, a tavasz
újra itt van, visszajött!