Koidula, Lydia: Kodu

Meil aia-äärne tänavas,
kui armas ole see!
kus kasteheinas põlvini
me lapsed jooksime.

Kus ehani ma mängisin
küll lille, rohuga,
kust vanataat käe kõrval mind
tõi tuppa magama.

Küll üle aia tahtsin siis
ta kombel vaadata:
«Laps, oota,» kostis ta, «see aeg
on kiir küll tulema!»

Aeg tuli. Maa ja mere peal
silm mõnda seletas --
ei pool nii armas olnud seal
kui külatänavas!

Dülőútnál élősövény,
nincs ennél kedvesebb!
Térdig jártunk a fűben és
futkostunk, gyerekek.

Egész estig játszottam ott,
hol vadvirág nyilik
s jött nagyapó, kézenfogott,
aludni hazavitt.

Néztem volna messze, mint ő,
magas sövény felett:
„Várj, gyermekem - szólt - az idő
gyors szárnyon közeleg."

Eljött az idő. Tenger, föld
hívón tárult elém -
De semmi úgy nem tündökölt,
mint ott az a sövény!