Koidula, Lydia: Sügismõtted

Juba kase ladvalt lehed langvad,
kõle tuul käib üle kesamaa.
Aastakellal rõõmuhääl on lõppend,
viimseid tunde hakkab lööma ta.

Kena päike, kas sa väsind oled,
pikkamisi pead veel tõstad sa?
Kurvalt oma laste peale vaatad,
sügise neid riisub armuta.

Kõrgel pilved nagu hirmust aetud
üle maa ja mere lendavad,
kurehääled haledasti hüüdvad,
kodu poole nemad tõttavad.

Kodu poole - kodu magus sõna.
Süda kannata.
Ei sinagi kaua enam oota.
Kodu poole kutsub Isa sind ka viimati!

Levelét már hullatja a nyírfa,
fagyos szél jár ugarföldeken.
Az év tornya megcsikordul sírva:
az utolsó óra kondul fenn.

Egy szép napon tán megúnod,
s lassan felemeled újra fejed?
Vagy őszi avarként érezheted;
gyerek-gereblye összeszed.

Égi útján a nap roskadozva,
elnehezült fejjel vánszorog.
Darvak szállnak krúgató csapatban
hazafelé, boldog vándorok!

Hazafelé... haza... milyen szép szó!
Szívem, tűrjél megbékélve, hisz
soká nem kell várnod, hív szelíd szó:
hazaszólit Atyád téged is!