Koidula, Lydia: Halálomig (Sind surmani in Hungarian)

Sind surmani küll tahan
ma kalliks pidada,
mu õitsev Eesti rada,
mu lehkav isamaa!
mu Eesti vainud, jõed
ja minu emakeel,
teid kõrgeks kiita tahan
ma surmatunnil veel!

Kuis maa, nii hellast' kannad
so lapsi käte peal,
neil' annad leiba, katet
Ja viimast aset veel!
Tõest', armsam on mull' hinga'
so põues, Maarjamaa,
Kui võeral pinnal õnnes
Ja aus elada!

Kuis on so pojad vagad,
nii vaprad, tugevad!
So tütred nagu lilled,
nad õits'vad nägusad!
Ja taeva tuul ja päike
sind õitsel hoiavad,
Ja kõrge kotka tiivad
kuis hellast' katavad!

Ja tihti siiski leian
so silmis pisarad?
Mo Eestimaa, oh looda:
ka ajad muudavad!
Meil' tulevased tunnid
veel toovad kinnitust!
Käi kindlalt! Pea kõrgess'!
Aeg annab arutust!

Halálomig szeretni
Akarlak igazán,
Te illatos mezőség
Viruló észt hazám!
Apáink drága nyelve,
Észt rétek, patakok,
Titeket áldjon ajkam,
Amíg meg nem halok!

Mint anya gyermekére,
Gondot viselsz reánk,
Te táplálsz és ruházol,
Sírt is te adsz, hazánk'.
Oh, édesebb az élet
Itt nálad énnekem,
Mint másutt, bár talán ott
Több boldogság terem!

Fiaid oly kemények,
Mint tűz és hősi láng,
S leányaid szende-szépek,
Mint a nyíló virág.
Rónádon csókolóznak
A szellő és a nap,
S fölötte a magasban
Sasok csaponganak.

S mégis gyakorta látok
Szemedbe könnyeket...
Oh, én hazám, ne veszd el
Hited, reményedet!
Mely megfizet nekünk is,
Eljő a szebb idő.
Föl a fejed s előre
Leszel te még dicső!