Koidula, Lydia: Holtomiglan (Sind surmani in Hungarian)

Sind surmani küll tahan
ma kalliks pidada,
mu õitsev Eesti rada,
mu lehkav isamaa!
mu Eesti vainud, jõed
ja minu emakeel,
teid kõrgeks kiita tahan
ma surmatunnil veel!

Kuis maa, nii hellast' kannad
so lapsi käte peal,
neil' annad leiba, katet
Ja viimast aset veel!
Tõest', armsam on mull' hinga'
so põues, Maarjamaa,
Kui võeral pinnal õnnes
Ja aus elada!

Kuis on so pojad vagad,
nii vaprad, tugevad!
So tütred nagu lilled,
nad õits'vad nägusad!
Ja taeva tuul ja päike
sind õitsel hoiavad,
Ja kõrge kotka tiivad
kuis hellast' katavad!

Ja tihti siiski leian
so silmis pisarad?
Mo Eestimaa, oh looda:
ka ajad muudavad!
Meil' tulevased tunnid
veel toovad kinnitust!
Käi kindlalt! Pea kõrgess'!
Aeg annab arutust!

Legdrágábbnak, legszebbnek
mond szívem és a szám
Ki látott kedvesebbet
tenálad, észt hazám!
Észt folyóim, ti rétek
s anyanyelvem. - ti mind
síromig elkísértek
s legdrágább kincseim!

Milyen szelíden hordod
föl, gyermekeidet
ételt adsz nekik, otthont,
s utolsó fekhelyet.
Édesebb nékem élnem
öledben, észt hazám,
mint idegen dús éden
napfényest; tavaszán!

Fiaid jámborak,mind.
erős, elszánt, kemény
Lányaid ringanak, mint,
virágok, kert ölén
Eső és napfény száll rád
áldott szél símogat
és sas terjeszti szárnyát
föléd védelmet ad.

Könnyek, ragyognak mégis
szemedben, látom én.
Ó, észt hazám, remélj, hisz
jön éj után a fény.
Az idő jótanácsot
s erőt ad és ítél:
ne töprengj tétován most,
mikor már int a cél!