1
Különös sejtés ösztökél ismét:
Igazságban s lélekben kinyílsz még!
De akárhová menekülsz is innét:
a nagy titok bohózattá esik szét.
Senki se hisz semmiben. Az se baj, ha
a Templom romján botorkál a szajha.
Elment a Gazda. Bútorát szú rágja,
csőcselék ül itthagyott trónusába.
Pöffeszkedők ülnek a hatalomban,
dalos, helyed akasztófán vagy a holdban.
2
A kétkedés asztmája soha még
a mellünket így nem feküdte meg-
Költészet és vallás a feledés
arany hullámába merítenek.
Sokakból, kiket hajtott keserű dac,
az arénára mártírvér csurog.
Mint mérges gombák vagy mint a sűrű gaz,
burjánoznak a hamis Krisztusok.
5
Felhők mögött talán megcsillan a
közös eszmék címere, mint a nap.
Marcus Aurelius is valaha
megfeszíttette mind a papokat.
A császár és keresztény összefogva
új Európát teremteni vágytak.
De porosz szennyből horogkereszt horga
új Rómát már soha ki nem halászhat.
7
Éhenkórász munkanélküliektől
vár segítséget az egész világ.
Talán-a rendőr
gyógyítsa meg a tömegek baját,
elhurcolva a háborgók raját?
Nem!
Terjed a rothadás - de szabadon,
fenyegetve növekszik, előtte nincs tilalomfa,
nagyvárosok dzsungelének mérges torkából kidobva
a véres nap - a Forradalom.
12
A vészjelző zászlót ne húzzuk-é fel?
Nem lenne jobb, ha most megalázkodnánk?
Még mit nem! Tengerbe a kétkedőkkel
és keményebben markolni a kormányt!
A halálos veszéllyel is dacolva
viharpálinkát nyel hajónk, már gyomra ég.
A mi dolgunk, hogy karcsú versszakokba
szorítsuk az elemek vak dühét.