Vaarandi, Debora: Egyszerű dolgok (részlet) (Lihtsad ajsad (detail) in Hungarian)

Astusin lihtsate asjade juurde,
toetusin lihtsale heale.
Siis kui umbsete mõtete paine
tinana vajus mu peale.
Kõndisin armsama heleda meele
otsekui käsipuu najal,
kuulates kevade hääletut sündi
kibedal kahtluse ajal.
Kuulates kevade hääletut sündi,
toites tihaseid aknal,
rännates mööda raamatulehti,
kannatlik, mõtlik ja vakka.
Määrates uuesti enese piire,
enese seinu ja lage.
Teades, et keeruka, raske ja kalli
elu eest ära ei page.

Lihtsatelt asjadelt kogusin jõudu
küsida, nõuda ja kosta,
vastata päevade rahutut kutset,
käskivat, suuda ja oska!
Tean, et vägevaks tormina huilgeks
pole mul kopsude mahtu.
Siiski ma armastan tormi ja põlgan
kaldalepaisatud vahtu.
Siiski ma armastan maanteede kruusa,
hõõrugu jalad ta rakku.
Armastan laulu, mis kasvab ja kaikub
igasse maailmajakku.

Én az egyszerű dolgokhoz tértem,
támaszom volt az egyszerű jóság,
mikor a fülledt gondolatok
lelkemet ólomsullyal lehúzták.
Mentem, a kedves lelkébe
mint hídkarfába fogózva,
figyeltem a tavasz születését
keserű kíntól lelkem ez óvta.
Figyeltem a tavasz születését,
cinkét ablakból etettem,
bolyongva végig a könyvlapokon,
türelmesen, gondok közt, csendben.
Kimértem pontosan újra meg újra
falaimat s a mennyezetet,
tudva, hogy a bonyolult, súlyos és drága
élettől megfutnom úgyse lehet.

Az egyszerű dolgokból gyűjtöttem erőt,
hogy kérdezni; követelni bírjak,
s felelni, ha hívnak nyugtalan napok,
parancsolva: vállald és bírjad!
Tudom, hogy bömbölni viharként
az én tüdőm ereje gyatra,
mégis szeretem a vihart és megvetem
a habot, mely kicsapódik a partra.
szeretem az országút kavicsát
akkor is, ha feltöri a lábam.
Szeretem a dalt, mely csengve növekszik,
s felcsendül a világ minden zugában.