Visnapuu, Henrik: Ema lill

Vara heitsid valuvoodi,
murelilled tuppa toodi,
emakene, emmekene.

Silmad kaeti enne kaega,
hauda läksid enne aega,
emakene, emmekene.

Kun sa olid enne koolmist,
enne suure surma kaalmist,
emakene, emmekene.

Ma ei teadnud, sina teadsid.
Enne laudsile sind seadsid,
emakene, emmekene.

Sina nägid, ma ei näinud.
Arm on alla hauda läinud,
emakene, emmekene.

Emalille, murevarsi,
valuvääte panen värssi,
emakene, emmekene.

Kokku südame kõik valgub.
Oh, kui palju sulle võlgu,
emakene, emmekene.

Korán dőltél betegágyba,
korán hoztak a szobádba
bánatvirágot, anyám.

A szemedre idő előtt
hullott fátyol s idő előtt
szálltál a sírba, anyám.

Milyen voltál, mikor már a
halál jött, suhant kaszája -
megrémültél-e, anyám?

Én nem tudom. De tudod te.
Tűnődhettél kiterítve,
fiadat várva, anyám.

Én nem láttam. De láttad te.
A szeretet földbe szállt le,
veled temették, anyám.

Bánatból fonok koszorút,
verset hozok, lásd, szomorút,
ezt adom neked, anyám.

Mosolyra derít talán még
ez a kései ajándék,
ez a fájó dal, anyám.