Erkko, J.H.: Tengeren (Merellä in Hungarian)

Syvästi meri huokaa,

sen rinta kuohuaa.

Mutt' rauhallisna taivas

valoa vuodattaa.

Min' olen meri, minä,

levoton, aaltoinen.

Sin' olet taivahani,

valoisa, rauhainen.

Kuvasi, armas, kannan

nyt vasten rintoain,

ja sinut itses kätken

syvälle sielussain.

Voi laivan myrsky murtaa,

ja kenties uppoan,

mutt' sinut sielussani

vien aallon pohjahan.

A tenger nagyot sóhajt,

buzog lelke mélyén.

De nyugalommal ontja

fönt az ég a fényét.

A tenger én vagyok, én –

nyughatatlan hullám.

Te pedig nekem az ég,

derűs, vágyakozás.

Képek, kedvesek, helyek

mik mint örökségbe,

rejtenek magukba téged

mélyen a lelkembe.

Hajóm vihar törheti,

és elsüllyedvén,

te leszel lelkemben

a hullámok mélyén.