Koskenniemi, V. A.: Ihme

Tule aamuhun hymyilevään,

tule tuoksuun syreenein!

Ens' kukkasista kevään

ens' seppeleen ma tein.

Kevätlintujen laulussa helää

kaikk' elämän ihanuus.

On sille, ken varjossa elää,

joka suvi ihme uus.

Kuin nuotiossa hiilet

on nousu aamunkoin.

Se valaa kirkontornin tiilet

hehkuvin purpuroin.

Suvi kukkien loiston lupaa

ja kypsät hedelmät.

Taas rakennan toivon tupaa,

unet vanhat heräävät.

Tätä aamua odotin armain,

yöt monet unettomat,

sadekuurot kun pilvin harmain

ohi kiitäen kulkivat.

Nyt loistavan sen nään tuolla

suven suurin toivehin.

Tänä aamuna tahtoisin kuolla

sun syliis', armahin.

Gyere, gyere, nevet a reggel,

szagát orgona hinti szét!

Kora-tavaszi kedvvel

fonok egy friss füzért.

Tavaszi madár ma dalra gyújt itt,

életöröm kiabál.

Annak, aki árnyékba búvik,

új csodát nyit majd a nyár.

Miként tábortüzeknek üszke,

a hajnalfény fel-fellobog.

Bíbort öltenek a büszke

cseréptetős templomok.

A nyár virul majd dúsgazdagon,

bő termést érlel meg.

Reménység új házát rakom,

régi álmok ébrednek.

A ma reggelt úgy vártam már, kedves,

sok éjen át, álmatlanul,

míg a zápor viharral terhes

szürke felhőkben elvonult.

Ily ragyogó látomás nem volt még,

biztat a nyár kegyesen.

Ezen a mai reggelen meghalnék

karodban, kedvesem!