Koskenniemi, V. A.: Kehtolaulu

Iltarusko sammunut on

Nukutin laposeni kehtohon

Pitkät on tunnit aamuhun,

Suruni milloinka nukutan sun.

Nukutin kerran ma nuoruutein,

hautasin pohjalle sydämein

Ainoan iloni hukutin,

onneni ainoan nukutin

nukutin kaikkeni kalleimpain;

lepohon mieleni myrskyt sain.

Pitkät on tunnit aamuhun,

suruni, koskaanko nukutan sun?

Az est piros fénye kihunyt már,

kicsi gyermekem, elaludtál.

Végtelen, süket éj vár – vajon

mikor altatlak el, bánatom?

Elaltattam egyszer lágy, szelíd

dallal ifjúságom vágyait –

Egyetlen örömem elmerült,

boldogságom is elszenderült.

Alusznak a drága gyermekek,            

lelkem vihara is szendereg.    

Végtelen, süket éj vár – vajon           

mikor alszol te el, bánatom?