Siljo, Juhani: Viime kevät
Viime kevät (Finnish)»Sun viime kevääs», sanoit, ja kevään lahjaa anoit ja viime kukintaas.
Mit’ anoit, kevät täytti.. Se armon kättä käytti maan martaan yli taas.
Puut verhos lehteen, kukkaan maan nurmet mesinukkaan se kuumin toukokuus.
Ja suoniis tulet sytti ja rintaas sykähdytti sen kevään kaihoisuus.
Sai päivät soittaa sulla, yöt aavistuksin tulla sai tupaas tulvien.
Ja aatto sulle lauloi ja lemmen leikkiin pauloi sua tuuli keväinen,
– Mit’ anoit, kevät antoi: sua aamun aatto kantoi, sua tuuti tuuli yön.
Ja murhees kahle laukes sydämes urvut aukes kautt’ ihmeen, armotyön.
Niin kuuli kevät lastaan. Vaan kevään ainoastaan laps suuri, anoit, sait.
Mut eessä suven uksen täys tuskaa odotuksen saat vartoa sa vait’.
Jok’ aamu tuntees herää, – ei tähkää tee, ei terää, se kasvaa vartta vain.
Öin pitkin veres palaa – pois kevään lahjan salaa jo tarjoot vaikertain..
|
Az utolsó tavasz (Hungarian)Mert: „Nem vár több tavasz itt..." kérted ajándékait, utolsó virágát.
S a tavasz meghallgatott. Hűlt földjét tapodhatod, s új kegyelme jár át.
Fákon zöldell levél, virág a fű közt idézi hát legmelegebb májusát.
Tűzzel lüktetett ered, kebled felbizsergetett tavasz-mélyi vágyat.
Muzsikáltak nappalok, éj hozott sugallatot: éledt árva házad.
Ünnepest dalolt neked, szerelemre szöktetett tavaszi fuvallat.
A tavasz kedvedre járt, reggelek – vigiliák! – s éjszakák suhantak.
Bánatod bilincse hullt, szivednek rügy-lángja gyúlt: csodás kegyelem véd.
Gyerekre így hallgatott a tavasz, s – kérted? – hozott nagy gyereket ekképp.
De a nyár kapuja vár! És e várás kínra tár, remeg néma csended.
Érzéseid hajnalán kaszát, kalászt hagyj, talán még hajtást nevelhet.
Hosszú éjek friss ege – tavasz kincse-rejteke –: megszánsz és elejted.
|