Bosquet, Alain: Temetés (Funérailles in Hungarian)

On a plié le corps comme un sac de vieux fruits.
On a ouvert la boîte avec ses velours mauves,
avant de la clouer. On a pleuré sans pleurs.
Dans la rue les chapeaux ont fait des politesses.
 
On a marché au ralenti, les yeux au sol.
On a parlé d'un dieu très indulgent, très juste.
On a jeté un peu de terre dans un trou,
en égorgeant quelques glaïeuls: ceux qui ont mal
 
se vengent sur les fleurs. On a distribué
un pourboire excessif, un sourire sans forme.
On a eu peur, on a eu froid, on s'est sentis
 
trop seuls en se collant les uns contre les autres.
Le soleil s'est tordu un peu. Ce fut ma mère.
On a serré les mains, les dents peut-être une âme.

Fonnyadt testét akár egy kiürített zsákot
hajtották össze. A mályvaszínnel kibélelt
dobozt beszögezés előtt még felnyitották.
Könnyeztünk, könnytelen. Az úton kalapot
 
emeltek. Lassudad léptekkel, szemlesütve
haladtunk. Szó esett istenről, ki kegyes
és igazságos. Egy marék földet vetettünk
a gödörbe, ahol zúzott virágfejek
 
hevertek: rajtuk áll bosszút a fájdalom.
Túl nagy borravalót osztottunk torz mosollyal.
Fáztunk, féltünk. Magunk voltunk a nagy tömegben.
 
Megvonaglott a nap. Ennyi volt az anyám.
Kezet szorítottunk összeszorított foggal,
és közben még - talán - egy szív is elszorult.