Breton, André: Az istenek tekintetére (Au regard des divinités in Hungarian)

A Louis Aragon

"Un peu avant minuit près du débarcadère.
"Si une femme échevelée te suis n'y prends pas garde.
"C'est l'azur. Tu n'as rien à craindre de l'azur.
"Il y aura un grand vase blond dans un arbre.
"Le clocher du village des couleurs fondues
"Te servira de point de repère. Prends ton temps,
"Souviens-toi. Le geyser brun qui lance au ciel les pousses de fougère
"Te salue."
    La lettre cachetée aux trois coins d'un poisson
Passait maintenant dans la lumière des faubourgs
Comme une enseigne de dompteur.
                                                       Au demeurant
La belle, la victime, celle qu'on appelait
Dans le quartier la petite pyramide de réséda
Décousait pour elle seule un nuage pareil
A un sachet de pitié.
                                 Plus tard l'armure blanche
Qui vaquait aux soins domestiques et autres
En prenant plus fort à son aise que jamais,
L'enfant à la coquille, celui qui devait être...
Mais silence.
                    Un brasier déjà donnait prise
En son sein à un ravissant roman de cape
Et d'épée.
               Sur le pont à la même heure,
Ainsi la rosée à tête de chatte se berçait.
La nuit, - et les illusions seraient perdues.

Voici les Pères blancs qui reviennent des vêpres
Avec l'immense clé pendue au-dessus d'eux.
Voici les hérauts gris; enfin voici sa lettre
Ou sa lèvre: mon coeur est un coucou pour Dieu.

Mais le temps qu'elle parle, il ne reste qu'un mur
Battant dans un tombeau comme une voile bise.
L'éternité recherche une montre-bracelet
Un peu avant minuit près du débarcadère.

Louis Aragonnak

„Kicsit éjfél előtt a rakpart közelében.
Ha csapzott hajú asszony követ, ne törődj vele.
Ez a kékség. S a kékségtől cseppet se félj.
Nagy sárga váza lesz majd fönt az egyik fán.
Az olvadt színek falujának harangtornya
Támaszpontodul szolgál. Ne siess,
Emlékezz. A barna gejzír, mely páfrányhajtást lövell az égre,
Üdvözöl téged."
   A három sarkán hal lepecsételte levél
Most a külvárosok fényében halad,
Mint leigázó jelvény.
                             Mindent összevetve
A szépség, az áldozat, akit a kerületben
A kicsi rezeda gúlának neveznek,
Fölbont egy szánalomzacskóhoz hasonló felhőt
Csak magának.
                 Később a szúró fegyverzet
Mely családi s egyéb ápolásnál kószál
Kicsit kényelmesebben, mint valaha,
A kosaras gyerek, az, aki bizonyára a...
De csönd, szót se többet.
                               A parázsló tűz mélye
Alkalmat ad már egy nagyszerű kalandos
Lovagregényre.
                     A hídon, ugyanakkor,
A macskafejű harmat ringatózik így.
Az éj - s a hiú remények odavesztek.

Íme az ősz Atyák, vecsernyéről megtérve,
Az óriási kulcs közelg s alatta ők.
Íme a hírvivők; íme levele végre
Vagy az ajka: szívem kakukk az Úr előtt.

De az idő míg beszél, csak fal marad
Verdesve mint sötét fátyol a sírkamrában.
Az örökkévalóság egy karórát keres
Kicsit éjfél előtt a rakpart közelében.