Collé, Charles: A megvigasztalt özvegy (La veuve consolée in Hungarian)

Mon premier époux était brun,

Je fus prise à ce piège ;

Souvent je me levais à jeun

D'avec ce sacrilège,

Et jamais le défunt

N'en fit qu'un :

Le bel époux de neige !

En secondes noces, un bourgeois

Que je crus un satyre,

Fut mon époux quatorze mois,

Et ne cessa de dire :

L'ordinaire bourgeois

Est de trois.

Jugez quel pauvre sire !

En troisième noces, Tircis

Répara cette offense ;

Mes chagrins furent adoucis,

Mon coeur moins en souffrance :

Il allait jusqu'à six,

Le Tircis.

Et je pris patience !

Après ces trois, je pris Mazet,

Le fermier de ma tante ;

De son amour il m'embrasait,

Avec beaucoup d'entente.

Il allait jusqu'à sept,

Le Mazet ;

J'en fus assez contente !

Mon dernier est né sans esprit,

Et sans une pistole,

Ne pense point, il se nourrit ;

Son air lourd me désole ;

Mais il va chaque nuit

Jusqu'à huit.

C'est ce qui me console !

Legelső férjem barna volt,

Ez oka, hogy csapdába ejtett.

Nemegyszer éhkoppon hagyott

Ez istentelen szerzet.

Míg élt, neki sose telt,

Több, csak egy

A kis szeplőtelennek!

Egy polgár lett a második,

Hittem, szatír a balga,

Férjem volt tucat hónapig,

De csak azt mondogatta:

A jó polgár nem alkuszik

Háromig.

No hisz, szép kis uracska!

Harmadik férjem, Tirciszem,

E sértést megtorolta,

Kín nem gyötörte már szivem,

Szenvedésem kioltva,

Hatig bírta nagy ügyesen

Tirciszem!

S én vártam bizakodva!

Hármuk után jött a Mazet,

Néném birtokán szolgált,

Lángja hevült, mint kazalé,

Értette jól a dolgát.

S hát, hétig fölvivé

A Mazet.

Az ember vele jól járt!

Utóbb jött félnótás Frici

Zsebében két fillérrel,

Esze semmi, hasát tömi,

Förtelmes egy pali,

De minden éjjel

Nyolcig viszi.