Gautier, Théophile: Utolsó levél (La dernière feuille in Hungarian)

Dans la forêt chauve et rouillée
Il ne reste plus au rameau
Qu'une pauvre feuille oubliée,
Rien qu'une feuille et qu'un oiseau,

Il ne reste plus en mon âme
Qu'un seul amour pour y chanter;
Mais le vent d'automne, qui brame,
Ne permet pas de l'écouter.

L'oiseau s'en va, la feuille tombe,
L'amour s'éteint, car c'est l'hiver.
Petit oiseau, viens sur ma tombe
Chanter quand l'arbre sera vert.

Rozsdás erdőn tarol a szél;
egy bús gallyon sorsára vár
a legutolsó falevél,
egy falevél s egy kismadár.

Lelkemben sem maradt egyéb:
csak egy dal és egy szerelem,
de az ősz vad húrjába tép,
s túlbőgi méla énekem.

A levél lehull, hó szitál,
a  szerelem is búcsúzik;
szállj majd síromra, kismadár,
ha az ág újra kivirít.