Giraud, Albert: Pierrot Lunaire 1. [1] (1., 2., 3.)

Előzetes megjegyzés

Albert Giraud belga költő ötven darabból álló versciklusát Otto Erich Hartleben németre fordította. Schönberg huszonegy verset kiválasztott Pierrot Lunaire című dalciklusa számára; ez a mű a vokális zeneirodalom egyik legfurcsább, leggroteszkebb, legeredetibb és legzseniálisabb alkotása. Schönberg műve nélkül ma alighanem mind Giraud, mind Hartleben a többékevésbé feledésbe merült költők közé tartoznék, de talán igazságtalanul. Így azonban elég nagy figyelmet szentelnek nekik, vita folyt róla, vajon a német fordítás felülmúlja-e az eredetit, többen is visszafordították franciára, stb.

Giraud verseit nem a Sully Prudhomme A naplemente című versénél kifejtett és néhány más költőnél (Renée Vivien, Jules Laforgue, Rimbaud, Maeterlink, André Chénier) is alkalmazott saját módszeremmel fordítottam, egyszerűen azért, mert úgy fordítani rendkívül nehéz bármit, ezeket a verseket pedig éppenséggel lehetetlen, mert öt összerímelő, egyszótagú szót nem lehet találni még egyetlen vershez sem, nem hogy huszonegyhez. Ezért megalkuvó módon a könnyű megoldást: a magyar fordítási hagyomány követését választottam, azaz jambikusan fordítottam ezeket a páros szótagszámú verseket – noha a franciában nincs semmiféle jambus, ütemhangsúlyos és hangsúlytalan szótagoknak semmiféle szabályos váltakozása –, és az ún. nőrímnek is magyar nőrímet feleltettem meg, annak ellenére, hogy a francia és a magyar nőrímnek a nevükön kívül semmi közük egymáshoz: a francia nőrím egyszótagos, csak egy mindig azonos, sztereotip –e- hang követi ezt a szótagot (amikor még a szavalásban kiejtették ezt a hangot, azt akkor sem tekintették külön szótagnak, hanem csak afféle színező elemnek, amely némi változatosságot visz a rímelés monotóniájába), a magyar nőrím pedig kétszótagos, és így a fordításban a nőrímes sorok hosszabbak, (a jambikusok) páratlan szótagszámúak és ereszkedő jellegűek lesznek (azaz az utolsó szótag nem ütemhangsúlyos), pedig a franciában minden sor egyenlő hosszúságú és az utolsó szótag mindig hangsúlyos.

Hartleben német fordítása helyenként pontos, helyenként szabad fordítás. Az eredetinek legbizarrabb extravaganciáit, legélesebben sokkírozó groteszkségeit letompítja; pl. ahelyett, hogy

Mint egy hegyes, véres köpet
Mit lődöz mellbajosnak ajka

ezt írja:

Mint egy sápadt csepp, a vér
Színez leffedt, beteg ajkat

------------------------------------------------------------

1. Ivresse de lune

Le vin que l'on boit par les yeux
A flots verts de la Lune coule,
Et submerge comme une houle
Les horizons silencieux.

De doux conseils pernicieux
Dans le philtre nagent en foule
Le vin que l'on boit par les yeux
A flots verts de la Lune coule.

Le Poète religieux
De l'étrange absinthe se soûle
Aspirant, jusqu'a ce qu'il roule
Le geste fou, la tête aux cieux,
Le vin que l'on boit par les yeux !

Mondestrunken

Den Wein, den man mit Augen trinkt,
Gießt Nachts der Mond in Wogen nieder,
Und eine Springflut überschwemmt
Den stillen Horizont.

Gelüste schauerlich und süß,
Durchschwimmen ohne Zahl die Fluten!
Den Wein, den man mit Augen trinkt,
Gießt Nachts der Mond in Wogen nieder.

Der Dichter, den die Andacht treibt,
Berauscht sich an dem heilgen Tranke,
Gen Himmel wendet er verzückt
Das Haupt und taumelnd saugt und schlürft er
Den Wein, den man mit Augen trinkt.

2. À Colombine

Les fleurs pâles du clair de lune,
Comme des roses de clarté,
Fleurissent dans les nuits d’été :
Si je pouvais en cueillir une !

Pour soulager mon infortune,
Je cherche, le long du Léthé,
Les fleurs pâles du clair de lune,
Comme des roses de clarté.

Et j’apaiserai ma rancune,
Si j’obtiens du ciel irrité
La chimérique volupté
D’effeuiller sur ta toison brune
Les fleurs pâles du clair de lune !

     
Colombine

Des Mondlichts bleiche Blüten,
Die weißen Wunderrosen,
Blühn in den Julinachten -
O brach ich eine nur!

Mein banges Leid zu lindern,
Such ich am dunklen Strome
Des Mondlichts bleiche Blüten,
Die weißen Wunderrosen.

Gestillt wär all mein Sehnen,
Dürft ich so märchenheimlich,
So selig leis - entblättern
Auf deine brauenen Haare
Des Mondlichts bleiche Blüten!

3. Pierrot Dandy

D'un rayon de lune fantasque
Luisent les flacons de cristal
Sur le lavabo de santal
Du pâle dandy bergamasque.

La fontaine rit dans sa vasque
Avec un son clair de métal.
D'un rayon de Lune fantasque
Luisent les flacons de cristal.

Mais le seigneur à blanche basque,
Laissant le rouge végétal
Et le fard vert oriental
Maquille étrangement son masque
D'un rayon de Lune fantasque.

Der Dandy

Mit einem phantastischen Lichtstrahl
Erleuchtet der Mond die krystallnen Flacons
Auf dem schwarzen, hochheiligen Waschtisch
Des schweigenden Dandys von Bergamo.

In tönender, bronzener Schale
Lacht hell die Fontaine, metallischen Klangs.
Mit einem phantastischen Lichtstrahl
Erleuchtet der Mond die krystallnen Flacons.

Pierrot mit dem wächsernen Antlitz
Steht sinnend und denkt: wie er heute sich schminkt?
Fort schiebt er das Rot und das Orients Grün
Und bemalt sein Gesicht in erhabenem Stil
Mit einem phantastischen Mondstrahl.

     
Ez is morbid, beteges, a szó szoros értelmében is, de nem az expresszionizmust is messze felülmúlóan sokkírozó és gusztustalan; egyszerűbb, kevésbé szofisztikált és kevésbé nyakatekert. (A magyar Giraud-fordítás is, de az nem szándékosan, hanem csak azért, mert magyarul sokkal nehezebb nyakatekert verseket írni.) Másfelől Giraud művében groteszksége és tematikai és kifejezésbeli szélsőségei ellenére is megőrződik az előkelő, klasszikus sőt parnasszista vonás: szimmetrikus felépítés, rímképlet és prozódiai séma, felszínes virtuozitás, továbbá ritka, exkluzív szavak használata; mindebben a német fordítás nem hasonlít az eredetire. Ezért annak magyar fordítása nem igazán „a fordítás fordítása”. – Két Giraud-versben, a Papillons noirs-ban és a legutolsó versben, látszólag nem két rím van, hanem ugyanaz a rím vonul végig az egész versen. A francia verstan felfogása szerint azonban két különböző rím van ott is, annak ellenére, hogy teljesen egyformán hangzanak (pl. vaporisé – grisées : az egyik hímrím, a másik pedig, pusztán a ma már ki nem ejtett sőt közönséges beszédben sokszor egyáltalán ki sem ejthető úgynevezett e caduc azaz „kihulló, elsorvadó e” hang miatt, nőrím; lásd fent; magyarul ez utánozhatatlan). (Ha verset megzenésítenek, akkor ezt a ki nem ejthető –e- hangot is kiéneklik, operában stb. is.)

Hartleben fordításai vagy átköltései nem rímelnek, és prozódiai profiljuk sem egységes: vannak közöttük jambikus meg trochaikus versek is, és a verslábak száma is különböző; de egy-egy vers mindig egy bizonyos prozódiai sémát követ, szabályosan. A rímek hiánya miatt a német versek összehasonlíthatatlanul könnyebben voltak fordíthatók a franciáknál, másrészt azonban nem csak az irodalmi prozódiai sémát kellett követni (ebben még nincs semmi nehézség) , hanem azt is, hogy konkrétan hogyan valósul meg sorról sorra a ritmus Schönberg művében, hová kerülnek a hangsúlyok, milyen szótagok énekelhetők az egyes hangjegyekre stb. Ennek ellenére, valamint annak ellenére, hogy a szövegszerű pontosság a versfordításban többnyire csak a dilettánsok szemében sarkalatos kérdés, a magyar fordítás sokkal pontosabban követi a német szöveget, mint Hartleben fordítása a franciát, noha az is elég pontos, tulajdonképpen az sem tekinthető átköltésnek.

Minden egyes francia vers mellett ott áll magyar fordítása, alatta Hartleben német fordítása, amellett pedig jobbra a német fordítás magyar fordítása.

Schönberg: Pierrot Lunaire, 1. rész:
youtube.com/watch?v=GsFgIxLf19g
2. rész:
youtube.com/watch?v=fD6qUdcHxiM
3. rész:
youtube.com/watch?v=zofuuyevONM

----------------------------------------------------------------

A holdtól részegülni meg

A bor, amit a szem vedel,
A Holdból hömpölyög le zölden,
Mint hullám árad szét a földön,
S a láthatárig önti el.

Veszélyes vágyakat terel
A bájital, hogy özönöljön
A bor, amit a szem vedel
S a Holdból hömpölyög le zölden.

Különös abszintot neszel
Holdvallásos és őrült költőm,
S issza, habzsolja megbűvölten –
Feje égnek fordítva fel –
A bort, amit a szem vedel.

Holdittasan

Egy óbor, mit csak szemmel nyelsz,
A Holdból hömpölyög le éjjel.
És egy szökőár önti el
A csöndes láthatárt.

A vágyak, édes-iszonyúk,
Az áron úsznak át tömegben!
Egy óbor, mit csak szemmel nyelsz,
A Holdból hömpölyög le éjjel.

A költő, aki ájtatos,
Elbódul eme szent nedűtől,
Az éghez veti fel fejét,
És néz, és extázisban szívja
Az óbort, mit a szemmel nyelsz.

Colombinának

Sápadt virága Holdvilágnak
Virágzik mint nagy fényvirág
Ékítve nyári éjszakát.
Bárcsak szednék belőle, bárcsak!

Enyhülne fejemben a bánat.
Léthe partját kutatom át
Virága után Holdvilágnak,
Mely virágzik mint fényvirág.

A neheztelésem megállhat
Ha a haragvó ég megáld
S kéjt, kifantáziáltat ád:
Hajgyapjunkra sziromhullást, vad
Virágáét a Holdvilágnak!

Colombinának

A Hold fehér virága,
Varázsos hószín rózsa,
Nyáréjszakákra nyílik –
Ó, tépnék egyet én!

Gyógyírnak bánatomra
Fekete áramlásban
Lesnék rózsás csodákat,
A Hold sápadt virágát.

Betelnék minden vágyam!
Úgy vágyik rá a szívem,
Hogy csendben mind letépjem
Szirmát s hajadra szórjam
A Hold fehér virágát.

Pierrot mint dandy

Csapongó, bizarr Holdsugártól
Csillan minden kristályflakon
A szantál mosdóasztalon
Melynél a sápadt dandy táncol.

A víz kikacag a fajánszból
Hangja fémes és monoton.
Csapongó, bizarr Holdsugártól
Csillan minden kristályflakon.

Fehér a háziúr ruhástól,
A piros színt odahagyón
S a zöldet is félve nagyon
Arcot furcsa maszkkal palástol
Csapongó, bizarr Holdsugárból.

A dandy

Fantasztikus fény, szinte villám:
Elönti a Hold az ezernyi flakont
A sötét és szent mosdólapocskán,
A néma pergámoni dandyén.

Egy bronzhangú, öblös edényben
Csörgedezik, zúgva, nevetve a víz.
Fantasztikus fény, szinte villám:
Elönti a Hold az ezernyi flakont.

Pierrot ma viaszszerü arccal
Tépődik: hát hogy’ s mire fesse magát?
Nem kell neki rőt, se levantei zöld.
S bekenődik az arc nemesen-begyesen
Egy fantasztikus Holdsugárral.