Houellebecq, Michel: J'ai peur de tous ces gens raisonnables et soumis

J'ai peur de tous ces gens raisonnables et soumis

Qui voudraient me priver de mes amphétamines.

Pourquoi vouloir m'ôter mes dernières amies ?

Mon corps est fatigué et ma vie presque en ruine.

Souvent les médecins, ces pustules noircies,

Fatiguent mon cerveau de sentences uniformes ;

Je vis ou je survis très en dehors des normes ;

Je m'en fous. Et mon but n'est pas dans cette vie.

Quelquefois le matin je sursaute et je crie.

C'est rapide c'est très bref mais là j'ai vraiment mal ;

Je m'en fous et j'emmerde la protection sociale.

Le soir je relis Kant, je suis seul dans mon lit.

Je pense à ma journée, c'est très chirurgical ;

Je m'en fous. Je reviens vers le point initial.

Félek ezektől a színjózan emberektől;

mért veszik tőlem el az amfetaminom?

a leghűségesebb, az utolsó barátnőm;

ez maradt életen, testen – romhalmazon.

Az orvosok sötét, gennyes kis hólyagok;

a közhelyeivel gyötör a sok köcsög;

kérdés, túl-éljek-e, vagy a normák között;

a célom nem ez az élet; beleszarok.

Izzadtan ébredek; kiáltok felijedve,

ez hamar véget ér, de addig rossz nagyon,

és bekaphatja az egész társadalom;

egyedül vagyok, és Kantot olvasok este,

átélem a napom – ez igazán sebészi;

szart; a kezdetbe kell valahogy visszatérni.

     Oszkó Edina és