Hugo, Victor: A természet nagyon szeret (La nature est pleine d'amour in Hungarian)

La nature est pleine d'amour,

Jeanne, autour de nos humbles joies ;

Et les fleurs semblent tour à tour

Se dresser pour que tu les voies.

Vive Angélique ! à bas Orgon !

L'hiver, qu'insultent nos huées,

Recule, et son profil bougon

Va s'effaçant dans les nuées.

La sérénité de nos coeurs,

Où chantent les bonheurs sans nombre,

Complète, en ces doux mois vainqueurs,

L'évanouissement de l'ombre.

Juin couvre de fleurs les sommets,

Et dit partout les mêmes choses ;

Mais est-ce qu'on se plaint jamais

De la prolixité des roses ?

L'hirondelle, sur ton front pur,

Vient si près de tes yeux fidèles

Qu'on pourrait compter dans l'azur

Toutes les plumes de ses ailes.

Ta grâce est un rayon charmant ;

Ta jeunesse, enfantine encore,

Eclaire le bleu firmament,

Et renvoie au ciel de l'aurore.

De sa ressemblance avec toi

Le lys pur sourit dans sa gloire ;

Ton âme est une urne de foi

Où la colombe voudrait boire.

A természet nagyon szeret,

Jeanne-om, örül örömeinknek;

minden virág feléd pereg,

hogy rájuk essék egy tekintet.

Jöjj, Angelika! Orgon, el!

A tél, kit csúfolunk, mogorván

hátrál, mord arccal ránk figyel,

majd eltűnik a felleg ormán.

Szívünk néma derűje benn,

s véle az éneklő vidámság

kiteljesíti győztesen

az árnyék széjjelfoszlatását.

Június bontja szirmait,

s ugyanazt mondja hegyre, rétre,

de bántott-e már valakit

a rózsák ismételgetése?

A fecske úgy száll homlokod

körül, közel keringve hozzád,

hogy szinte megszámlálhatod

égre írt, minden szárnya-tollát.

Szépséged virradó sugár,

ifjúságodtól, tiszta gyermek,

fényesebb lesz a láthatár,

égre a hajnalt visszaszerzed.

Mert úgy hasonlít rád, nevet

a liliom, fénye kiárad;

a hit kancsója a szíved,

hol a galambok inni vágynak.