Jammes, Francis: Guadalupe de Alcaraz (Guadalupe de Alcaraz in Hungarian)
|
Guadalupe de Alcaraz (French)Guadalupe de Alcaraz a des mitaines d'or, des fleurs de grenadier suspendues aux oreilles et deux accroche-cœur pareils à deux énormes cédilles plaqués sur son front lisse de vierge.
Ses yeux sont dilatés comme par quelque drogue (on dit qu'on employait jadis la belladone) ; ils sont passionnés, étonnés et curieux, et leurs prunelles noires roulent dans du blanc-bleu.
Le nez est courbe et court comme le bec des cailles. Elle est dure, dorée, ronde comme une grenade. Elle s'appelle aussi Rosita-Maria, mais elle appelle sa duègue : carogna !
Toute la journée elle mange du chocolat, ou bien elle se dispute avec sa perruche dans un jardin de la Vallée d'Alméria plein de ciboules bleues, de poivriers et de ruches.
Lorsque Guadalupe qui a dix-sept ans en aura quatre-vingts, elle s'en ira souvent dans le jardin aux forts parfums, aux fleurs gluantes, jouer de la guitare avec de petits gants.
Elle aura le nez crochu et le menton croche, les yeux troubles des vieux enfants, la maigreur courbe, et une chaîne d'or à longues émeraudes qui, roide, tombera de son col de vautour.
D'un martinet géant et qui sera sa canne, elle battra les chats, les enfants et les mouches. Pour ne pas répondre, elle serrera la bouche. Elle aura sur la lèvre une moustache rase.
Elle aura dans sa chambre une vierge sous globe, gantée de blanc, avec de l'argent sur la robe. Cette Vierge de cire sera sa patronne, c'est-à-dire Notre-Dame-de-Guadalupe.
Lorsque Guadalupe de Alcaraz mourra, de gros hidalgos pareils à des perroquets prieront devant ses pieds minces et parallèles, eu ayant l'air d'ouvrir et de fermer les ailes.
|
Guadalupe de Alcaraz (Hungarian)Guadalupe de Alcaraz arany félkesztyűben jár, gránátalmavirág himbál a két fülén, és két huncutka símul, mint két nagyra-nőtt kunkori cé betű, szűz, sima homlokára.
A szeme tágranyílt, akár patikaszertől (mondják, a belladonnát használták hajdanában); s a szeme szenvedélyes, kíváncsi, ámuló, fekete szembogár, ibolya szemgolyó.
Hajlott, rövid az orra, mintha fürj csőre volna, Kemény ő és kerek, aranyló gránátalma, Rosita-Maria, ez is a neve lenne, de duennáját igy szólítgatja: cemende!
És mindig csokoládét majszol egymagában, s egy nősténypapagájjal vitatkozik egész nap, az Almeria-völgy egyik kertje zugában, ahol kékhagyma nő, borscserje, s zúg a méhkas.
Mikor Guadalupe, ki tizenhét éves épp, eléri a nyolcvanat, majd gyakran a kertbe lép, hol éles illatok várják, s enyves virágok, és kurta kesztyűjében játszik majd a gitáron.
És horgas orra, görbe álla és zavart, vén gyermekszeme lesz majd, horpadt teste hajlott, s aranylánc hull alá, rajta hosszú smaragdok, keményen, mereven, a keselyű-nyakán.
Korbácsa lesz, hatalmas; sétabotja is ez, üti a legyeket, a gyermeket, a macskát. Száját összeszorítja, ne ejtsen egy szavacskát. És ajkai fölött nyírott bajuszka lesz.
Szobájában üvegharang alatt a Szent Szűz, ezüstös díszruhás, hószínű kesztyűs. A patrónája ez a Mária viaszból, vagyis az Alcaraz-Családi-Boldogasszony.
Ha meghal Guadalupe de Alcaraz, - pohos, nagy papagáj-hidalgók imával körbezárják, s lába, előtt, amely sovány, párhuzamos, mind, mintha nyitná-csukná, csattogtatná a szárnyát.
|