Jarry, Alfred: Madrigal

Ma fille - ma, car vous êtes à tous,

Donc aucun d'eux ne fut valable maître,

Dormez enfin, et fermons la fenêtre :

La vie est close, et nous sommes chez nous.

C'est un peu haut, le monde s'y termine

Et l'absolu ne se peut plus nier ;

Il est si grand de venir le dernier

Puisque ce jour a lassé Messaline,

Vous voici seule et d'oreilles et d'yeux,

Tomber souvent désapprend de descendre.

Le bruit terrestre est loin, comme la cendre

Gît inconnue à l'encens bleu des dieux.

Tel le clapotis des carpes nourries

A Fontainebleau

A des voix meurtries

De baisers dans l'eau.

Comment s'unit la double destinée ?

Tant que je n'eus point pris votre trottoir

Vous étiez vierge et vous n'étiez point née,

Comme un passé se noie en un miroir.

La boue à peine a baisé la chaussure

De votre pied infinitésimal,

Et c'est d'avoir mordu dans tout le mal Prevert

Qui vous a fait une bouche si pure.

Leánykám - mert mindenki csókolt téged,

Magáénak még egy se tarthatott;

Aludj, becsukjuk most az ablakot:

Mi vagyunk együtt; kint maradt az élet.

Kint a világnak egyszerre vége,

A tökéletes egység teljesült;

Bár Messalina ma már kimerült,

Be jó utolsóként maradni véle.

Csak te vagy itt meg füled és szemed,

A sokszori leszállást elfeledted.

Nem hallszik földi lárma, és a rejtett

Hamu az égi tömjénbe veszett.

A kövér harcsa-pár is így vidulhat,

Ha Fontainebleau

Tavában elhaló

Szerelmes csókjuk ott a vízbe fullad.

Mivé lett sorsunk egymáshoz kötötten?

Még mielőtt az utcán leltelek,

Szűz voltál, meg sem született gyerek,

S úgy eltűnsz, mint a múlt egy holt tükörben.

Alig merte a Szenny kis lábadat

És topánkádat megcsókolni kéjjel;

S mert minden rosszat megízleltél éjjel:

Az ajkad tiszta, bűntelen maradt.