Laforgue, Jules: Panaszdal a sarki éjfeleken való virrasztásról (Complainte de la vigie aux minuits polaires in Hungarian)

Le Globe, vers l’aimant,
Chemine exactement,
Teinté de mers si bleues
De cités tout en toits,
De réseaux de convois
Qui grignotent des lieues.
 
Ô ma côte en sanglots!
Pas loin de Saint-Malo,
Un bourg fumeux vivote,
Qui tient sous son clocher,
Où grince un coq perché,
L’Ex-Voto d’un pilote!
 
Aux cierges, au vitrail,
D’un autel en corail,
Une jeune madone
Tend d’un air ébaubi
Un beau cœur de rubis
Qui se meurt et rayonne!
 
Un gros cœur tout en sang,
Un bon cœur ruisselant,
Qui, du soir à l’aurore,
Et de l’aurore au soir,
Se meurt, de ne pouvoir
Saigner, ah! saigner plus encore!

A Föld most pontosan
a Mágnesnek suhan,
benne kéklik a tenger,
háztetős városok
s ezer vonat zokog
küzdvén a vak terekkel.
 
Zengő-partú hazám!
Saint-Malo magasán
füstös kis templomalja;
a tornyon szélkakas
csillámlik, ájtatos
hajósnak fogadalma!
 
Szép, festett ablakok,
korál-oltár lobog,
és egy zsenge Madonna
szepegve osztja szét
rubintos, nagy szivét,
mely haldokol ragyogva.
 
Csupa vér ez a szív,
s mind több, több vért veszít;
estéről virradatra -
s hajnaltól estelig
meghal, mert nem telik,
jaj, nem telik még nagyobb áldozatra!