Lamartine, Alphonse de: A tó (Le lac in Hungarian)
|
Le lac (French)Ainsi, toujours poussés vers de nouveaux rivages, Ô lac ! l'année à peine a fini sa carrière, Tu mugissais ainsi sous ces roches profondes, Un soir, t'en souvient-il ? nous voguions en silence ; Tout à coup des accents inconnus à la terre " Ô temps ! suspends ton vol, et vous, heures propices ! " Assez de malheureux ici-bas vous implorent, " Mais je demande en vain quelques moments encore, " Aimons donc, aimons donc ! de l'heure fugitive, Temps jaloux, se peut-il que ces moments d'ivresse, Eh quoi ! n'en pourrons-nous fixer au moins la trace ? Éternité, néant, passé, sombres abîmes, Ô lac ! rochers muets ! grottes ! forêt obscure ! Qu'il soit dans ton repos, qu'il soit dans tes orages, Qu'il soit dans le zéphyr qui frémit et qui passe, Que le vent qui gémit, le roseau qui soupire,
|
A tó (Hungarian)Így tehát, mindig új partok felé csatázván, Ah tó! Milyen messze már az alig elsuhant év! Így verte vissza vad zúgásod a hegyoldal, Emlékszel? - szótlanul ringtunk az esti csendben, S egy hang szólt hirtelen, amilyet soha még nem "Állj meg szárnyas idő! órák, gyönyörű percek, Elég boldogtalan sír, hogy csak vánszorogtok Még! Még! Csak percekért könyörgök, de tovább száll Szeress hát! röppen az óra, csak bús kaland jut, Irígy idő lehet, hogy amit üdve meghint Úristen! legalább a nyomukat, ha szöknek! Öröklét, pusztulás, múlt, sötét szakadékok, Ah tó! zord rengeteg!, barlang, száz néma kőszirt, Hogy mindig itt legyen, nyugtodban, viharodban, A zefírben, amely zokog és tovaszárnyal, Hadd mondja majd a nád susogó szeleidben,
|