Musset, Alfred de: Szomorúság (Tristesse in Hungarian)

J’ai perdu ma force et ma vie

Et mes amis et ma gaieté;

J’ai perdu jusqu’à la fierté

Qui faisait croire à mon génie.

Quand j’ai connu la Vérité,

J’ai cru que c’était une amie;

Quand je l’ai comprise et sentie,

J’en étais déjà dégoûté.

Et pourtant elle est éternelle,

Et ceux qui se sont passés d’elle

Ici-bas ont tout ignoré.

Dieu parle, il faut qu’on lui réponde.

Le seul bien qui me reste au monde

Est d’avoir quelquefois pleuré.

Veszve az életem, a kedvem,

erő, barátok, s ami kell;

még a büszkeség is, amely

hinni tanított a zsenímben.

Mikor még csak hullt a lepel

az Igazságról, lelkesedtem,

de ahogy magamhoz öleltem,

szívemet undor fogta el.

Pedig örökszép az Igazság

és ha nélküle élte napját,

semmit se tud e föld fia.

Isten szól, s válasz kél a számon.

Egyetlen kincsem a világon

csak az, hogy sírtam valaha.