Queneau, Raymond: Nem félek annyira (Je crains pas ça tellment in Hungarian)

Je crains pas ça tellment la mort de mes entrailles

et la mort de mon nez et celle de mes os

Je crains pas ça tellment moi cette moustiquaille

qu’on baptisa Raymond d’un père dit Queneau

Je crains pas ça tellment où va la bouquinaille

les quais les cabinets la poussière et l’ennui

Je crains pas ça tellment moi qui tant écrivaille

et distille la mort en quelques poésies

Je crains pas ça tellment La nuit se coule douce

entre les bords teigneux des paupières des morts

Elle est douce la nuit caresse d’une rousse

le miel des méridiens des pôles sud et nord

Je crains pas cette nuit Je crains pas le sommeil

absolu Ça doit être aussi lourd que le plomb

aussi sec que la lave aussi noir que le ciel

aussi sourd qu’un mendiant bêlant au coin d’un pont

Je crains bien le malheur le deuil et la sou√rance

et l’angoisse et la guigne et l’excès de l’absence

Je crains l’abîme obèse où gît la maladie

et le temps et l’espace et les torts de l’esprit

Mais je crains pas tellment ce lugubre imbécile

qui viendra me cueillir au bout de son curdent

lorsque vaincu j’aurai d’un oeil vague et placide

cédé tout mon courage aux rongeurs du présent

Un jour je chanterai Ulysse ou bien Achille

Enée ou bien Didon Quichotte ou bien Pansa

Un jour je chanterai le bonheur des tranquilles

les plaisirs de la pêche ou la paix des villas

Aujourd’hui bien lassé par l’heure qui s’enroule

tournant comme un bourin tout autour du cadran

permettez mille excuz à ce crâne — une boule —

de susurrer plaintif la chanson du néant

Nem félek annyira hogy beleim meghalnak

és meghal orrom és éppúgy csontozatom  

Nem félek annyira én eme szúnyogfajzat  

Queneau atyám kit úgy keresztelt el Raymond

Nem félek annyira a könyvkór hova űz majd     

a part, a kabinok, a por s az unalom

Nem félek annyira, engem iralgó tűz hajt

és véle a halált versekké párolom

Nem félek annyira Az éj finom folyása

fut holtak ótvaros szempillái között

Finom az éj vörös asszony simogatása

északi déli sark és mézes délkörök

Nem félem ezt az éjt Nem félem szenderét

Örök Mint ólomsúly biz oly nehéz lehet

száraz mint lávakő fekete mint az ég

mint hídon bömbölő koldus olyan süket

Félem a bajt a gyászt a kín elszenvedését

aggódást pechet és a nemlét túltengését

Félem a felhízott mélyet hol kór lakik

s az időt a teret s az ész botlásait

Viszont nem félek úgy e kísértet gyagyától

ki jön hogy engemet fogpiszkavégre kap

ha győz átengedem szemem tétova jámbor

tartásom a jelen szétrágcsálóinak

Zengem majd Ulisszeszt vagy Akhilleuszt éppen

Aeneas-t vagy Didót, Panzát vagy Quijottét

Zengem majd a derűt nyugvók boldog szívében 

a villák békéjét horgászat örömét  

Ma tovagördülő órákban megfáradva

mint nyomtatógebe körbe a számlapon 

ezer bocsánat hogy koponyám - ez a labda -

a semmi énekét kesergi mormogón